Tech

Ilyen lesz a PlayStation 5 kontrollere!

Viszlát DualShock, helló, DualSense!

A PlayStation bemutatta az új kontrollerét, és az újdonságok nagy részét is elárulták. A dizájn futurisztikus, a szín fehér, ebből következtethetünk arra, hogy a konzol is főleg fehér lesz, eddig ugyanis a kontroller színe mindig megegyezett a konzol színével.

A Sony korábban már belengette, hogy forradalmi újításokat eszközöl az új kontrolleren, és nem is lódítottak olyan nagyot. A játékban történő nagy erőkifejtést igénylő interakciók a haptikus visszacsatolás és az adaptív ravaszoknak köszönhetően az irányítókaron is visszaköszönnek: például minél nagyobb erőt igényel valami, annál nehezebben lehet majd lenyomni az R2 és L2 gombokat. A kontrolleren a korábban már remekül bevált hangszórók és touchpad is megtalálhatók, továbbá kapott egy zajszűrős mikrofont is, így nem kell bajlódnunk egy headsettel. A Share gombot leváltotta a Create, ez egyelőre nem tisztázott, mi célból történt, a Sony szerint ez is egy “őrületes” újdonság lesz, mi csak remélhetjük, hogy nagyobbat fog szólni, mint a korábbi Back-Share csere.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Bodrogi Gyula 120 évig akar élni
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 11.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.