Tech

Több száz millió ember adatait lopták el a Facebooktól

Csak a szokásos, ismét itt van a pár havonta érkező Facebook-botrány.

(fotó: Amy Osborne / AFP)

Egy kiberbiztonsági kutató adatbázisokat talált az interneten, amelyek tartalmazták 419 millió Facebook-felhasználó telefonszámát és nevét, néhányuk esetében a valódi nevet, a nemet és az országot. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki szerezte meg ezeket az adatokat, és miért.

133 millió amerikai, 18millió angol és 50 millió vietnámi felhasználót talált a szervereken, amelyeket még jelszó sem védett. Sanyam Jain, az adatok megtalálója azt nyilatkozta a TechCrunch-nak, hogy néhány celeb telefnszáma is a szervereken volt.

Megszólalt a Facebook

Elmondásuk szerint ez az adatcsomag elég régi, még a tavalyi telefonszámos változtatásuk előtt lophatták el tőlük, ami után biztonsági intézkedéseket tettek. A 2018 áprilisi változtatás arról szólt, hogy ne lehessen megtalálni senkit a platformon telefonszám alapján, idén márciusban viszont ez simán ment a Google keresőjén keresztül.

Az adatokat mindenesetre leszedték a netről, a Facebook úgy tudja, hogy senkit nem ért kár az adatlopás miatt. Persze ez nem jelenti azt, hogy senki nem tárolja őket otthon.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló