Tech
A Google új robotja emberi érzékszervet kapott
Képes felismerni a szagokat a molekuláris felépítésük alapján.
Évtizedek óta probléma a szagok és illatok rendszerszerű megállapítása, a Google csapata most megtalálhatta a megoldást. A színek észlelését viszonylag könnyen megoldották a fény vizsgálatával, a szagok esetében viszont nem lehet csak úgy molekuláris struktúrákat elemezni. Ez egyébként jó nagy fejfájás a tudósoknak és a parfümszakértőknek, a Google mesterséges intelligenciája megkönnyítheti az életüket.
Nagyjából egy ötezer molekulás adatbázissal dolgoztak, amelyeket parfümszakértők már felcímkéztek különböző illatokkal, például azzal, hogy vajas vagy trópusi. Az adatbázis kétharmadát táplálták a robotba, a maradékkal pedig tesztelték, amit sikeresen elvégzett.
Azért ennél bonyolultabb
A Wired megjegyezte, hogy azért vannak trükkös részei a szagok és illatok vizsgálatának, ugyanis nem mindenki ugyanúgy jellemzi őket. Simán lehet, hogy ugyanaz a szag valakinek inkább fás, másnak meg inkább földes. Sőt, az is előfordulhat, hogy két ugyanolyan molekuláris szerkezettel bíró légnemű anyag teljesen más szagot áraszt.
Mindenesetre a Google úgy tartja, hogy ez egy fontos első lépés, aminek hatása lehet több tudományos területre is. Ilyen a kémia, az agykutatás és az emberi táplálkozás, na meg a mesterséges illatok készítése.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.