Gamer

Sosem izgultunk még rá, egy ennyire semmitmondó bemutatóra. De most nagyon!

  • Szerző:nuus
  • 2017.06.14 | 14:13

A klasszikus trilógiát azt hiszem senkinek sem kell bemutatni, a Metroid Prime az idők során kultikus darabbá nőtte ki magát a konzolosok körében.

A megjelenésig egy laza 15 évet kell visszaugranunk az időben, 2002-ben szó szerint minden erről a játékról szólt. A legrosszabb kritika egy 9/10-es értékelés, ami már önmagában sokat elárul. Több fronton is az év játéka lett, a mértékadó szavazásokon összesen 8 díjat zsebelt be már a megjelenés évében.

Ha valakinek megkopott az emlék, vagy akkoriban még a konzol közelébe se engedték a szülők, íme egy kis emlékeztető, miről is beszélünk:

A zajos siker után azonban csak a nagy hallgatás és ígérgetés maradt, egészen mostanáig. Az E3-on ugyanis bejelentették, az eredeti producergárda gondozásában érkezik a sorozat következő darabja, mely pont ott veszi majd fel a fonalat, ahol a harmadik rész letette.

A napokban kaptunk már néhány brutális teasert, ezúttal azonban elég volt néhány betű is, hogy elinduljon a hype-vonat. Ennél semmitmondóbb bemutatót szinte nem is kaphatott volna a Metroid Prime 4, de így is mindenki erről beszél.

A jó dolgokból keveset adnak, és valljuk be, mivel a Nintendo fájóan kevés infóval indított, a játéknak most már csúcsnak kell lennie, nincs mese.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.