Mobiltech
Az iPhone X mától előrendelhető, bár mire ezt olvasod, talán már le is csúsztál róla
Az előrendelőknek 5-6 hetet kell várniuk az Apple új zászlóshajójára, viszont a boltokban már november 3-tól kapható lesz. Nézzük, pontosan hogy is néz ki ez az egész.

Az Apple jövőképe mindig az volt, hogy egy olyan készüléket gyártsanak, ami semmi másból nem áll, csak élményből. Ez talán célba is ért azzal, hogy az X-nél szinte az egész telefon egy nagy kijelző, amin keresztül élvezhetjük az iPhone nyújtotta prémium felhasználói élményt. A készülék két színben elérhető, ezüstben és asztroszürkében, ezen túl a tárhelyek terén sincs túl sok választási lehetőségünk, ugyanis csak 64 és 256 Gigás modellek léteznek. Mint ahogy az előző iPhone-oknál is, itt is a tárhely határozza meg az árat. A 64-es 380 ezerbe, a 256-os 437 ezer forintba kerül. De ugye ez csak nálunk ennyi, Amerikában például 999 dollárból, azaz körülbelül 260 ezerből meg lehet úszni a 64Gb-os verziót.
Ráadásul nem sikerült eleget gyártani belőle, elég kicsi a készlet a korábbi iPhone modellekhez képest, így hamar elfogyhat az első készlet, amire ugye eleve 5-6 hetet kell várni, akkor aztán várhatsz a kínai és tajvani munkások gyors munkatempójában bízva a következő készletre.
Mi van a dobozban?
A telefon mellett helyet kap egy EarPods, ami jack dugó helyett Lightning csatlakozó lesz rajta, így nincs szükség átalakítóra, ami amúgy szintén benne van a dobozban. Megtalálható lesz még a szokásos 5 Wattos hálózati töltő, és a hozzá való kábel.
Nyilván újításokat is adnak ennyi pénzért, amik közül a legdurvábbnak a FaceID, és az 5,8′-as OLED kijelző számít. Ide tartozik még a vezeték nélküli töltés, bár ez a 8-as modellekbe is bekerült. A telefonokban már benne van, viszont az Apple csak 2018 elején jön elő a saját vezeték nélküli töltőjével, erről itt írtunk bővebben.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.











