Lehet, hogy nem is azért haltak ki a dinók, mint eddig hittük

Arról már hallottunk, hogy 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroida csapódhatott be a Yucatán-félszigeten, a mai Mexikó területén; ugyanekkor, a mai Indiában működésbe lépett egy vulkán, melynek tevékenysége több tízezer évig is eltarthatott. Már ez a két esemény is bőven elég lehetett ahhoz, hogy a dinoszauruszok, és velük együtt a többi élőlény háromnegyede is eltűnjön a föld színéről.

Ehhez még hozzájön egy friss feltételezés is, ami minden idők legnagyobb lényeinek költési idejével kapcsolatos. Az új kutatási eredmények arra alapoznak, miszerint a dínótojások kikelési ideje túlságosan hosszúra nyúlhatott. Ráadásul a becsapódás utáni időszakban, a kifejlett állatoknak megcsappant forrásaikat kellett kiegészíteniük, akkor már olyan versenytársak között kellett helyt állniuk, mint az életrevalóbb kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök – számol be a Business Insider.

A hüllők és madarak pár, relatíve nagyobb tojást tojtak már akkor is, ami némileg akadályozza versenyképességüket, mert nagyobb kockázatnak teszik ki így az utódokat. Viszont, például a madártojások feleannyi idő alatt kelnek ki, mint a hüllőké (mert biztonságos melegben tartják őket), ez segíti a fajok fennmaradását. Ezért gondolják úgy a tudósok, hogy nem véletlen, hogy a dínók egyes leszármazottjai máig is köztünk vannak, a madarak formájában.

Egy 2017 január elején publikált, új amerikai tanulmány kimutatja, hogy a dínók tojásai később keltek ki, mint a madaraké. Ez utóbbiak 40-82 napig nem törnek fel, míg a dínók utódainak kikelése adott esetben még a mai hüllőkénél is tovább tartott: legalább 83 napot vett igénybe, de akár 171 napig is zárt maradhatott a tojás.

Az utód kikelési ideje kulcsfontosságú egy faj további sorsa szempontjából. A párosodás ideje, a vándorlási szokások és további sajátosság is ezen múlhat. A dínóknak hatalmas tojásaik voltak, és a többi élőlényhez viszonyítva, rengeteg energiát fordítottak az utódlásra.

Erre úgy jutottak, hogy a tojásban lévő embriók fogai alapján vontak le következtetéseket két faj, egy kacsacsőrű (Hypacrosaurus stebingeri) és egy Triceratops-rokon (Protoceratops andrewsi) esetében. Egy mérhető növekedési ütemet vettek észre, mely alapján ki lehet számolni az embrionális fogfejlődést, mind a krokodil, mind az ember kicsinyeinek esetében is. Ez alapján értékelték a két faj ide vonatkozó leleteit.

A Protoceratops tojásnak a madárénál kétszer több időre volt szüksége, ám a hüllőkéhez képest picit hamarabb kelt ki. A kacsacsőrű tojásának még a hüllőkénél is tovább kellett zártan fejlődnie.

Ez alapján sok mindent át kell gondolni, amit az őslényekről eddig sejtettünk: például hogy mekkora utakat tehettek meg ezek az állatok, vándorlásaik során. Ha ennyire hosszú a kikelési idő, akkor szinte kizárt, hogy messzire elkószálhattak, legalábbis ennek a két fajnak az esetében. De feltételezhető, hogy a többi, foggal rendelkező őslénynél is hasonlóan alakulhatott az utódlás.