Tudomány

Ez már biztos! Kiderült végre a Stonehenge titka

  • Szerző:nuus
  • 2019.02.28 | 14:48

Lehullt a lepel.

Nyolc év kutatás után végre megfejtették a brit történelmi helyszín titkát.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Dustin ✈ Traveller ? (@travelwithdustin) on

A szakemberek régóta tudják, hogy a Stonehenge 42 kisebb köve, az úgynevezett kék kövek a nyugat-walesi Preseli-hegységből származnak. Ehhez képest az Antiquity című tudományos folyóiratban közzétett új tanulmányukban a University College of London szakembereinek vezetésével brit kutatók bemutatták a két kőbánya pontos helyszínét, és azt, hogy mikor és hogyan bányászták ezeket a köveket a térségben. A szakemberek nyolc éven át tanulmányozták a térséget.
A szakemberek már pontosan tudják, melyik két egykori kőbányából származnak a kövek. A legnagyobb ilyen kőbányát mintegy 270 kilométerre találták Stonehenge-től a Preseli-hegység északi lejtőin Carn Geodognál.

„Ez Stonehenge köveinek, a foltos biabáznak az elsődleges forrása, amelyet azért neveznek így, mert a kék kövekben kicsiny fehér foltok vannak. A Stonehenge legalább öt kék köve, de még több is Carn Geodogból származik”

– magyarázta Richard Bevins, a Walesi Nemzeti Múzeum geológusa.

Kiemelt kép: Pixabay


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló