Tudomány

Örökélet: a biológiai folyamatok lelassításával szeretnének életeket menteni

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.05 | 12:13

A harctéri orvosoknak általában kevés esélyük van megmenteni egy katona életét, ugyanis elég korlátozott az idejük és az eszköztáruk. A DARPA, ami az USA Védelmi Minisztériumának a kutatásokért felelős részlege, előállt a megoldással: lelassítanák az életveszélyben lévő katona biológiai óráját, így minden lassabban történne a testében, és a szanitéceknek több idejük lenne megmenteni őket.

pixabay.com CC0

Az állatok világában is előfordul hasonló. A medveállatkák, és néhány békafaj is képes arra, hogy lelassítsák a testükben zajló folyamatokat, így túl tudják élni a hipotermiát, és a dehidratációt, azaz a brutális hideget és a kiszáradást. A kutatás során ugyanezt szeretnék elérni embereknél, nagyjából a normális felére szeretnék csökkenteni a biológiai óra sebességét, a fehérjeszint szabályozásán keresztül.

Nagy fába vágták a fejszéjüket

A DARPA is tudja, hogy ez egy nagyon nehéz feladat. Az egyik legnehezebb része a dolognak, hogy az összes sejt működését egyszerre kell szinte ugyanannyira lelassítani. Nem lehet csak úgy lelassítani néhány sejtet, amíg a szervezet összes többi része teljes sebességgel működik.

A program még gyerekcipőben jár, március 20-án lesz az első tájékoztató arról, hogy hogyan állnak. Mindenesetre ha sikerrel járnak, hatalmas áttörésnek fog számítani az orvostudományban, és nem csak a harctéren lesz hasznos. A sürgősségi eseteknél több idejük lenne az orvosoknak. Így több életet tudnának megmenteni, és lenne idejük arra is, hogy a beteg ne szenvedjen maradandó sérüléseket.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.