Vállalatok

Itt a jövő: munkába állhatnak az Alien-filmek űrbányászai

  • Szerző:nuus
  • 2017.04.07 | 13:28

Napvilágra került a Goldman Sachs "titkos" jelentése.

A platina kibányászása aszteroidákból elérhetővé vált, a rendelkezésre álló technológia olcsóbb és egyszerűbb, a nyereség pedig nagyobb a vártnál. Gyakorlatilag ezt állítja az a belső jelentés, amit az amerikai Goldman Sachs állított össze az ügyfelei részére.

Az eddig csak a tudományos-fantasztikus kategóriába sorolt űrbányászat már évek óta a megvalósulás küszöbén toporog, de eddig a jogi szabályozás, és a túl magas költségek elrettentették a befektetőket. Pedig mint az a jelentésben olvasható,

valójában a pénzügyi és technológiai akadályok jóval alacsonyabbak, s inkább a pszichológiai gátak jelentenek problémát az űrbányászat elindításában. Bányászműhold néhány tízmillió dollárért építhető, és egy aszteroidabányász űrhajó költségeit is 2,6 milliárd dollárra becsülik.

Nyilván ez utóbbi összeg soknak tűnhet, de vegyük hozzá, hogy mindössze a harmada annak, amit mondjuk az Uberbe beletoltak. Sőt, simán összevethető egy hagyományos földfelszíni bánya költségeivel is.

Az űrhajóépítés kiadásai mindenesetre meredeken zuhannak, köszönhetően például az igazi Vasember, Elon Musk Tesla-vezér SpaceX projektje által fejlesztett újrahasznosítható űrrakétáknak. A jelentésből kiderül, hogy míg az első Szojuz-űrhajókkal egy ember űrbe juttatása 35 millió dolláros költséggel járt, addig Virgin Galactic számításai szerint az első űrturisták már 250 ezer dollárból megoldhatóak.

De még a 2,6 milliárdos építési költség is eltörpül a várható haszon mellett. Tudósok szerint egy soványabb, futballpálya méretű aszteroida is akár 50 milliárd dollár értékű platinát tartalmazhat.

A jövő űrbányász megavállalatainak azonban az Alien-filmek gyilkológépein túl még egy veszéllyel számolniuk kell: ha sikeresen kinyerik a szükséges platinát, az rendesen bedönti majd a Föld platinapiacát. Említett aszteroidából kinyerhető mennyiség ugyanis átlag 175-szerese a teljes földi termelésnek, ez pedig a csillagos ég helyett a föld mélyére fogja döngölni az árakat.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló