Tudomány
Mi lesz az élet értelme, ha a jövőben nem kell dolgoznunk?
A munkanélküliség egyszer majd jólétet jelent, de elégedettek is leszünk?
Ha a technológia elavulttá teszi a hagyományos munkákat, akkor mivel fogjuk majd elütni az időt? – teszi fel a kérdést a Guardian.
A Sapiens című könyv szerzője, Yuval Noah Harari a „haszontalan osztályról”, illetve az emberiség előtt álló új kihívásokról oszt meg izgalmas gondolatokat. A Jeruzsálemi Egyetem történész professzora szerint pár évtized múlva a jelenleg megszokott foglalkoztatási formák megszűnnek. Minél több munkát bízunk mesterséges intelligenciára, annál több állás fog felszívódni. Viszont megjelenik jó pár új szakma is, mint például a virtuális világok tervezője. De ezek a hivatások jóval több kreativitást és rugalmasságot fognak igényelni, ami nem biztos, hogy például megvan egy negyvenéves munkanélküli taxisofőrben vagy biztosítási ügynökben, aki ilyen irányban ki tudna teljesedni. Bele sem gondolunk inkább, milyen virtuális világok pattannának ki a fejükből. Ha mégis beletanulna és helyt állna mondjuk az ügynökünk, akkor – figyelembe véve, hogy a fejlődés megállíthatatlan – újabb tíz év múlva ismét váltania kellene.
Csak akkor dolgozhatsz, ha ügyesebb vagy, mint a gépek
A fő gond nem az, hogy új állásokat kellene létrehozni. A lényeg az volna, hogy olyan új munkalehetőségek nyíljanak, amelyekben emberek jobb teljesítményt nyújtanak, mint az algoritmusok. Ebből adódik, hogy nagyjából
az évszázad közepére felgyülemlik egy olyan réteg, akiket „haszontalanoknak” is hívhatunk. Nem csak, hogy munkanélküliek lesznek, de alkalmatlanok is a munkára.
Ugyanaz a technológia, amely kiiktat egy embertömeget a munka világából, el is kell, hogy tartsa ezt az osztályt – valamilyen alapjövedelem formájában. Ezen felül le is kell foglalni őket, lehetőleg valamilyen tartalmas módon. Célokat, tevékenységet kell biztosítani számukra, különben begolyóznak. Mi a fenét csinálnának amúgy egész nap?
A vallás, mint a legnagyobb virtuális játék
Egy kézenfekvő válasz volna a számítógépes játékok bevetése. A gazdaságilag nélkülözhető emberek bődületesen sok időt tölthetnének 3D-s virtuális valóságokban, ami több izgalommal és érzelmi elköteleződéssel látná el őket, mint a valóság, odakint.
Nem is gondolnánk, de ez egy elég régi megoldás. Milliók éltek eddig is vele, csak „vallás”-nak hívták eddig.
Ezt a nagy virtuális valóság-játékot a professzor szerint az jellemzi, hogy olyan képzeletbeli törvényeket találnak ki (az iszlám és a kereszténység is), mint például
Ne egyél disznóhúst, ismételd ugyanazt az imát napjában többször, és ne szexelj a saját nemedből valóval.
Ezek a szabályok az emberi képzelőerőhöz köthetőek: egy természeti törvény sem írja elő, hogy mágikusan ismételgetni kellene formulákat, vagy tiltaná a disznóhús evést és a homoszexualitást. A vallásosak egész életükön át pontokat szereznek és vesztenek: ha minden nap imádkozol, nyersz, ha kihagyod, buksz. Ha elég pontot gyűjtöttél, akkor életed végén szintet léphetsz (a mennybe).
A vallások azt példázzák, hogy a virtuális valóságnak nem muszáj belül, egy dobozba zárva zajlania. Sőt, még a fizikai valóság fölébe is helyezhető. A múltban ezt szent könyvekkel oldották meg, de a 21. századra megjött az okostelefon.
Néha a hatéves unokaöcsémmel elmegyünk Pokémonra vadászni. Ahogyan járjuk az utcákat, ő egyfolytában a mobilját nézi, ami láthatóvá teszi a virtuális lényeket körülöttünk. Én nem tudom megpillantani őket, mert nem telefonnal a kezemben járok. Aztán észreveszünk a közelben két másik srácot, akik szintén a Pokémonokra vadásznak, és kis híján összekapunk velük.
Ilyenkor villan be, hogy ugyanez a konfliktus zajlik a zsidók és a muzulmánok közt is, Jeruzsálem szent városáért. Ha objektíven nézed a várost, akkor köveket és épületeket látsz. Semmi szentségeset. Ha viszont a szent iratok (Biblia és Korán) lencséjén keresztül nézed, akkor szent helyeket és angyalokat látsz mindenfelé.
Az elképzelés, hogy az élet értelmét úgy találjuk meg, hogy virtuális valóság játékokat játszunk, nemcsak a vallások jellemzője, hanem világi ideológiákhoz és életstílusokhoz is köthető.
Ide tartozik a fogyasztói kultúra is: az újabb kocsikkal szerzel pontot, a drága márkákat halmozod fel, és kipipálod az egzotikus nyaralásokat is.
Ha mindennel megvagy, akkor vállon veregetheted magad: te nyerted a játékot.
Bár, tegyük hozzá, az emberek valóban élvezik az új kocsit és az utazást magát is. A vallások követői pedig szeretik az imákat és szertartásokat, az unokaöcsém pedig a Pokémonért van oda. A lényeg, ami eközben az emberi agyban lezajlik. Mit számít az, hogy a neuronokat mi hozza izgalomba: pixelbámulás a képernyőn, a kilátás egy karibi hotel ablakából vagy ha az elménk szemével bepillanthatunk a mennybe? Annak, amit látni vélünk, mi tulajdonítunk jelentőséget. Valójában nem is az számít, mi van „ott kint”.
Az élet értelmetlen, de a Mély Játék segít
A tudomány jelenlegi állása szerint, az emberi életnek nincs értelme. Mi mindig egy fikciós történetet kanyarítunk az élet köré, ez adja meg az értelmét. Aki filmen akarja tapasztalni ezt, annak a Monty Python csoport már régen leforgatta az erről szóló mozit: az Élet értelmét.
Még 1973-ban írt egy Clifford Geertz nevű antropológus egy úttörő esszét, Mély Játék: Jegyzet a balinéz kakasviadalokról címmel. A jelentés leírja a Bali szigetén folyó állatviadalok működését: mennyi időt és pénzt fordítanak a helyiek erre a sportra. Beszámol a fogadás és a harc kifinomult rituáléjáról, és hogy az eredmények mekkora hatással bírnak mind a játékosok, mind a spekulánsok szociális, gazdasági és politikai rangjára.
,
via GIPHY
Annyira meghatározó időtöltésnek bizonyult, hogy amikor az indonéz kormány betiltotta, akkor az emberek hajlandóak voltak törvényt is szegni, hogy folytathassák. „Mély játék” volt: rengeteget fektettek belé, és olyan sokat jelentett, hogy a valóságuk része lett, még a letartóztatást is kockáztatták miatta. Egy ottani antropológus ugyanilyen látleletet tudna adni az argentin foci vagy az izraeli judaizmus kapcsán.
Izrael társadalma egy érdekes jelenséggel járul hozzá, hogy felkészüljünk egy tartalmas életre, már a munka-utáni világban. Az ultra-ortodox férfiak egy jelentős része ugyanis sohasem dolgozik. Az egész életüket arra áldozzák, hogy a szent iratokat tanulmányozzák, illetve hogy szertartásokat tartsanak. A családjuk mégsem hal éhen, ugyanis a feleség dolgozik, illetve a kormány nagylelkűen támogatja is őket. Igaz, szerényen élnek, de az élethez szükséges alapvető dolgokat nem nélkülözik.
Ez az alapjövedelem, élesben.
Igaz, szegények és sosem volt állásuk, de minden egyes kérdőív azt hozta ki, hogy magas szinten elégedettek az életükkel, a társadalom többi részéhez képest.
A világ elégedettségi listáján Izrael mindig is az élbolyban tanyázott, amiben vélhetően nagy szerepe van ezeknek a munkanélküli „mély játékosoknak”.
Nem is kell Izraelbe utaznod, hogy belepillants a poszt-munka világába. Ha van a közeledben tinédzser, aki imád számítógépen lógni, elvégezheted a saját kísérletedet. Lásd el egy adag kólával és pizzával, majd távolíts el minden szülői korlátozást és hanyagold a házimunka-követeléseidet is. Vélhetően napokig ki se jön majd a szobájából, mert a képernyőre tapadt. Se lecke, se házimunka nem lesz, és a suliba se fog bemenni. Kihagyja a családi étkezéseket, a zuhanyzást és vélhetően az alvást is. De végül gyötörni fogja az unalom és a céltalanság érzése.
via GIPHY
Ezért nem valószínű, hogy a virtuális valóságok elég értelemmel töltenék meg a munka utáni korszak haszontalanjainak életét. Akár a számítógépen belül, akár azon kívül is jelenjenek meg e világok. Új vallások és ideológiák is létrejöhetek majd, vagy akár a kettő kombinációi. A lehetőségek végtelenek, és senki sem tudja biztosra, milyen „Mély Játék” fog tarolni 2050 körül.
De a munkás élet vége nem biztos, hogy az értelmes élet végét is jelenti: mert az értelmet valójában a képzelőerő teremti meg, nem pedig a munka.
A munka csak akkor fontos az értelem szempontjából, ha egy ideológia vagy egy életstílus ezt megkívánja.
Például a XVIII. századi angol földesurak is olyanok voltak, mint a mai ultra-ortodox zsidók, vagy mint a gyerekek, a legtöbb kultúrában. Ők azok, akik munkálkodás nélkül is értelmet és izgalmat találnak az életben. Az emberek 2050-ben valószínűleg minden eddiginél mélyebb játékokban fognak részt venni, és jóval összetettebb virtuális világokat fognak létrehozni, mint ami a történelem során valaha is létezett.
De mi az igazság? Mi lesz a valóság? Olyan jövőben akarunk élni, ahol emberek milliárdjai fantáziavilágokban merülnek el, hamis célokért küzdenek és képzeletbeli törvényekhez igazodnak? Ha tetszik, ha nem, nincs új a Nap alatt: a világ valójában már évezredek óta ilyen, csak most jobban látszik majd, hogy mély játékot játszunk, összegzi Harari.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
