Tudomány
Ez az a cikk, ami annyira rémisztő, hogy nem akarod elolvasni
Nem is gondolnánk, hogy civilizált, mindennapi életünknek mennyire része a cimex lectularius, azaz az ágyi poloska.
Az ágyi poloska jelentére utaló legdurvább jel, ha a hátunk hirtelen tele lesz vörös foltokkal: a kis rovar harapásnyomaival. Ez azonban már túl van azon a határon, amikor egyszerűen és gyorsan elintézhetnénk az ügyet.
Igazi túlélő
Az ágyi poloska az egyik legbámulatosabb fejlődési utat járta be, és az alkalmazkodó képessége, mégha ez szomorú is az emberre nézve, csodálatos. Az együttélés legalább 200 ezer éves. És ellentétben a bolhákkal, tetvekkel és kullancsokkal, az ágyi poloskák messze elkerülik négylábú háziállatainkat, kifejezetten a mi csupasz, puha bőrünkre fáj a foguk. Nemcsak a táplálkozás, de a szaporodás céljából is.
A két faj története tehát messzire nyúlik vissza. Az együttélésből egyelőre inkább a pöttöm poloskák profitálnak, legalábbis a tudósok eddig nem állapítottak meg mást. De mintha a faj némi önmérsékletet is kifejlesztett volna: vörös foltokon túl más jel nem utal jelenlétükre, nem terjesztenek semmilyen ismert járványt.
Túl könnyen egyébként sem tudjuk kiszúrni őket, mivel még a kifejlett egyedek is túlságosan apróak. A harapás nyomok később is előjöhetnek, és ha csak egy példány is túléli a rovarirtást, főleg amennyiben nőstény, előlről kezdheti az inváziót. Sovány vigasz, de nem az ember az egyedüli emlős, amelyik szenved az ágyi poloskától.
Ott vannak még a denevérek!
– állapította meg Brooke Borel, aki egy egész könyvet szentelt a poloskáknak. A kapcsolat nem véletlen. A kutató úgy véli, hogy az őskorban, amikor az emberek még barlangokban éltek, nyilvánvalóan együtt lakhattak a denevérekkel. Valószínűleg az addig csak denevérre szokott poloskák azonban hamar átköltöztek az emberekre is, és annyira megízlett a húsunk, hogy amikor kimozdultunk a barlangokból, ők is velünk tartottak. Sőt! Követtek végig az egész történelmünkön, az ókori Egyiptomtól Németországba és Görögországban, Angliába, majd a felfedezőkkel együtt Észak-Amerikába.
A ma elterjedt ágyi poloska pedig ezalatt tökélyre fejlesztette az élősködést, már genetikailag is elkülönült denevéreken lógó rokonaitól. Viszont annál inkább hasonlítani kezdett az emberre.
Halálos idegméregnek köszönhetik, hogy terjednek
A DDT, vagyis a diklór-difenil-triklóretán 1934-es felfedezésével az emberiség sikerrel vette fel a harcot a mindenféle betegséget terjesztő rovarokkal. Szúnyogok, bolhák és ágyi poloskák tűntek el nyomtalanul az emberek nagy örömére. Csakhamar viszont sajnos kiderült, hogy a csodálatos rovarölő szer, ami annyi életet megmentett a maláriától és a rovarok terjesztette betegségektől, legalább annyira veszélyes a vadvilágra, és legalább annyira rákkeltő is. Így már a hatvanas években megkezdődött a tiltása és kivonása a használatból.
Ez viszont ismét az ágyi poloskáknak kedvezett, akik ellenség híján újra szaporodni kezdtek, és nem is akárhogyan. Egy tavalyi felmérés szerint az Egyesült Államokban minden ötödik ember otthonában megtalálhatóak. Nagyon úgy néz ki, hogy az ágyi poloska lesz az egyik legnagyobb urbanizációs probléma a következő években. Kutatók szerint ugyanakkor hiába engedélyeznék újra az erősebb DDT-s rovarölőket, a poloskák nagy része ugyanis immúnissá válhatott a méregre.
Így marad a megelőzés, a rendszeres takarítás és higiénia, és bízni kell abban, hogy egy vendégünk sem hurcolja be a házunkba.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
