Tudomány

Egy illúzióval kevesebb: a T-Rex képtelen volt futni

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.19 | 14:13

Brit tudósok szerint a zsarnokgyík lassan járt, tovább ért. Most már ettől is sci-fi a Jurassic Park.

A Mashable szerint már a T-Rexes üldözéses jelenetek is a tudományos fantasztikum kategóriájába sorolandóak, ez után a tanulmány után legalábbis mindenképpen. A Manchesteri Egyetem kutatásának eredménye ugyanis az, hogy a legrettenetesebb ragadozó őslény bizony nem tudott még kocogni sem.

Azaz minden, amit a zsákmányának elejtési módjáról gondoltunk eddig, hibás volt. A test dinamikájának teljes körű analízisét és csontváz nyomás elemzést is végző, biomechanikában jártas tudósok arra jöttek rá, hogy a zsarnokgyík lábai egész egyszerűen alkalmatlanok voltak a futásra. A gyaloglás ment neki, de rohanni már képtelen volt.

A mozivásznon látható száguldás helyett mindössze 30 km/órás haladás jellemezhette őket maximum. De az sem volna meglepő, a csontjainak erőssége alapján, ha csak 20 km/órás tempót bírtak volna.

William Sellers professzor elárulta a BBC-nek, hogy

a rendkívül valósághű számítógépes modellek, amelyeket használtak, a lehető legteljesebb anatómiai rekonstrukciót vették alapul. Nehézkes állat volt, gyenge csontozattal. Nem az a hajszoló ragadozó…

Egy másik, az előzőtől független tanulmány is hasonló következtetésekre jut: a hatalmas őslények nem voltak képesek olyan sprintre, mint az apróbb állatok.

Egyszerűen nem tudtak annyi idő alatt felgyorsulni, mint a náluk kisebbek.

A tudomány néha önkorrekcióra szorul, most éppen a biomechanika által szerzett új adatok alapján kényszerül módosítani korábbi álláspontján.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló