Tudomány

A 3D filmek jót tesznek az agyműködésünknek

  • Szerző:nuus
  • 2018.08.05 | 07:36

Egy londoni neurológus szerint a 3D-s filmek jót tesznek az agyműködésünknek: elsősorban a reakcióidőnk javul a segítségükkel, de a kognitív képességeinkre is jó hatással van ez a fajta szórakozás.

A kutatás szerint azok az emberek, akik 3D-filmeket néztek, határozottan jobb kognitív képességeket mutattak azoknál a társaiknál, akik 2D-filmekkel múlatták az időt. Ennek oka az lehet, hogy a 3D filmek egyfajta edzést jelentenek az agy számára, amely számos pozitív hatással jár rövidtávon.

Dr Patrick Fagan, a londoni Goldsmiths University munkatársa megállapította, hogy a 3D-filmet néző résztevő kognitív működése 23 százalékkal nőt, a reakcióidő pedig 11 százalékkal jobb lett, a 2D-filmet néző önkéntesek eredményeihez képest. A kutatásban több mint 100 ember vett részt, akik a Big Hero 6 című Disney-filmet nézték meg 2D, illetve 3D formátumban.

via GIPHY

Mindez azért érdekes, mert jelenleg több szakember is a 3D-filmek ellen foglal állást. Az Anses, Franciaország egészségbiztonsági központja tiltaná a 3D filmek vetítését 6 éven aluli gyerekek számára, míg ajánlásuk szerint a 13 éven aluli gyerekek csak ritkán nézhetnének ilyesmit.

Martin Banks professzor, a University of California munkatársa szerint jelenleg nincs olyan kutatás, amely indokolttá tehetne hasonló tiltást, mivel a gyerekek, csakúgy mint a felnőttek, csak rövidtávú, alig néhány perces kényelmetlenséget tapasztaltak a 3D-filmek megtekintése során, a jelek szerint pedig az utóhatások kimondottan kedvezőek.

Nyitókép: pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.