Tudomány

15 évig vegetált, most elektromos stimulálással sikerült kijjebb húzni egy férfit a kómából

  • Szerző:nuus
  • 2017.09.28 | 16:53

A francia kutatók felfedezése áttörést hozhat a kómába esett betegek állapotának javításában.

(kép: jesse orrico/Unsplash)

A New Scientist által közölt eset érdekessége, hogy egy igen hosszú kezelésről van szó, és nem is teljes a javulás, legalábbis egyelőre, de a hónapokig tartó terápiával így is rengeteget tudtak javítani a környezetére korábban egyáltalán nem reagáló kómás beteg állapotán. A 35 éves francia férfi még 2001-ben szenvedett egy autóbalesetet, aminek következtében több mint 15 éven keresztül feküdt éber kómában: alapvető életfunkciói működtek, gép nélkül lélegzett, de mindenféle magasabb agyi aktivitás nélkül, önmagát és a környezetét nem érzékelve töltötte a napjait kórházi szobájában.

Az Angela Sigiru által vezetett tudós csoport több mint 6 hónapos munkával tudta végül kimozdítani ebből az állapotból.

Mindezt azzal kezdték, hogy elkezdték alaposan megfigyelni a beteget. Mikor alszik, mennyit pislog, milyen az általános egészségügyi állapota. Ez után következett maga a kezelés, aminek során elektromosan stimulálni kezdték a test legnagyobb paraszimpatikus idegét, a bolygóideget (nervus vagus). A bolygóideg hatása kiterjed a test legfontosabb szerveire, a mell és a hasüregre, szabályozza a szívverést, a légzést, de ami a kóma szempontjából még fontosabb, hogy az agy több nagyon fontos területével is kapcsolatban van.

Többek között a szürkeállomány talamusznak nevezett területével, ami a fő érző idegpályákat fogadja, ezen kívül az érzelmi reakciókért felelős amigdala sejtcsoporttal, valamint  az emlékezésben fontos szerepet betöltő hippokampusszal. Sőt, a vagus ideg az agy locus coeruleus-nak nevezett területét is képes stimulálni, ami több fontos vegyületet is termel az agyban, amik például az éberséget és az izgalmi állapotot is szabályozzák.

(kép: GDJ/Pixabay)

Ezek alapján a bolygóideg, főleg laikus szemmel tényleg akkora Jolly Jokernek tűnik, amit érdemes lehet kicsit megpiszkálni, és úgy tűnik, a tudósok is pontosan ezt tették, hátha tudják fokozni az említett agyterületek aktivitását. Az eljárás során (egy hónapos megfigyelés után) az orvosok elektródákat tekertek az idegre a nyaki területen, amikkel aztán elektromos impulzusokkal stimulálták azt. A 30 másodperces „mini elektrosokkokat” 5 perces szünetek követték, az áramerősséget pedig fokozatosan emelték, 0,25 milliamperről egészen 1,5 milliamperig. Az agy aktivitását közben EEG-vel figyelték.

A kezelés egyértelműen pozitív hatást ért el, a beteg szinte azonnal többet kezdett pislogni, egy hónap után pedig már elkezdte követni az embereket a szemével a szobában. A hatodik hónap végére már minimális kommunikációra is képes volt, kérésre például elfordította a fejét, vagy mosollyal válaszolt. Mindezt úgy, hogy az ezt megelőző 15 évben lényegében vegetált. A teljes gyógyulására a baleset által előidézett súlyos agykárosodás miatt nincs esélye, valószínűleg soha nem tanul meg újra beszélni, vagy járni, de a tudóscsapat tovább folytatja a megfigyelését. Az eredményeket felhasználva pedig talán sikerül pontosan megérteniük az elektromos stimuláció által kiváltott folyamatokat, és még pozitívabb eredményeket elérni jobb állapotban lévő betegek kezelésében.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló