Tudomány

2400 évig pihent a Fekete-tenger mélyén a világ legrégebbi, épen megmaradt hajóroncsa

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.29 | 14:52

A 23 méter hosszú hajótest nincs is mélyen, mindössze két kilométerre nyugszik a tenger felszíne alatt. A régészek szerint ez a legrégebbi hajóroncs, amit ilyen épségben fedeztek fel. Alig romlott valamit az elmúlt évszázadok során.

A hajó, amely a görögöké volt, a régészeket is nagyon meglepte. Mint a Fekete-tengeri Régészeti Projekt (MAP) vezetője elmondta, sosem képzelte volna azt, hogy egyszer egy ilyen lelet nyomra bukkannak. Ami nagy szenzáció, ugyanis

ez a felfedezés meg fogja változtatni mindazt, amit az ókori hajókészítésről és tengeri hajózásról tudtunk.

A hajó feltételezhetően kereskedelmi hajó volt, olyan, amilyet korábban csak a görögországi ókori amforák és kerámiák oldalára festve láttak. De Odüsszeuszt is hasonló hajón állva ábrázolták egy régi képen, ami a nagy utazót és a sziréneket mutatja.

Nemcsak a hajótest maradt meg épen, hanem az árbóc, a kormányrúd és az evezős padok is. A Fekete-tengeri Régészeti Projekt (MAP) munkatársai 3 éve kutatják a Fekete-tenger mélyét, ahol eddig kábé 60, különböző állapotú és más-más korszakokból származó hajóroncsra bukkantak rá, de vitán felül ez a mostani a legnagyobb felfedezésük, melynek részletes eredményeiről a MAP legközelebbi, londoni konferenciáján fognak beszámolni. A nagy felfedezésről a British Museum filmes stábja egy két órás dokumnetumfilmet is készített.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.