Sorozatok

Pilotcunami: megnéztük pár új nyári sorozat nyitórészét

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.22 | 07:09

Női pankrátorok a 80-as évekből, pénzmosó manikűrösök a mából, a pályakezdő Shakespeare a távoli múltból és egy Föld felé száguldó meteor a közeli jövőből.

Persze annál sokkal több új sorozat van, mint amennyit megnéztünk, de mindent egyfelől nem lehet, másfelől pedig igyekeztünk változatosan válogatni az újdonságok közül. Nagy hírverés mentén indított, majd némi csalódást okozó új sorozat éppúgy szerepel az alábbiakban, mint az olyan, ami ugyan csendben, sőt szinte észrevétlenül kezdődött, de aztán elég nagy lett a hype körülötte.

The Mist

Most, hogy a 80-as évek számít a legkúlabb évtizednek ismét, Stephen King is reneszánszát éli, egymást érik a tévés és mozis adaptációk. A The Mist még csak most kezdődött, de tudjuk, hogy vár még ránk a bohócos It (magyarul: Az) meg a Setét torony a moziban, Mr Mercedes pedig a tévében, sőt már 2018-ból is tudunk egy címet, Castle Rock, szintén a televízióban, és nyugodt szívvel ide sorolhatjuk a Stranger Things című Netflix-nagyágyú első évadát is, mert az is jócskán merített Kingtől. Maradva a tévés adaptációknál, érvényesül a mennyiség a minőség rovására megy elve. Ha a feldolgozások színvonalát nézzük, egy régi magyar sláger jut az eszünkbe: az egyiknek sikerül, a másiknak nem. A 2013-15 között 3 évadot megélt A Búra alatt ígéretesből gyorsan fordult át konkrét hatásvadász hülyeségbe. A James Franco főszereplésével készült időutazós melodráma, a 11.22.63. ellenben jól teljesített. A The Mistben durva szörnyek paráztatják és tépik szét egy kisváros lakóit, akik különböző helyeken ragadnak (templom, pláza, suli). 2007-ben Frank Darabont nagyon jó és nagyon paranoid filmet készített belőle, ám a sorozat nyitánya nem éri el azt a szintet. Miközben a horror része b-vonal, ami egyáltalán nem baj, addig az egészet nyakon öntik családi melodrámázásokkal, meg egy fiatal lányt bedrogozós-megerőszakolós sztorival, de az ijesztgetés meg a problémák valahogy sem simulnak össze. A színészek a legjobb esetben is közepesek, a karakterek semlegesek, de mégis van a sorozat levegőjében valami izgalmas, mert nézeti magát, és részünkről meg is adjuk a jelen pillanatban már  4. részénél tartó The Mistnek az esélyt a továbbnézésre.

THE MIST Official Trailer – Out There (HD) Stephen King Spike Horror TV Series

THE MIST Official Trailer – Out There (HD) Stephen King Spike Horror TV Series SUBSCRIBE for more TV Trailers HERE: https://goo.gl/TL21HZ Plot: Based on a story by Stephen King, Spike’s THE MIST centers around a small town family that is torn apart by a brutal crime.

Gypsy

Naomi Watts a főszereplője a Netflix egyik nyári újdonságának, ami egy pszichológus nő különös életét mutatja be. Miközben a felszínen szép családja, szerető férje, bájos gyermekei vannak, a nő, akárcsak a páciensei, nem érzi magát jól a bőrében, szűkös neki az élete, unatkozik. Ezért egy bizarr játékba kezd: figyelni kezdi a páciensei barátait, majd fel is veszi velük a kapcsolatot, sőt egyik-másikkal egészen szoros viszonyba kezd. Mindezt persze inkognitóban. Fülledt érzékiségből és lelki gyötrelmekből összegyúrt izgalmat vár az ember a Gypsy-től, de mégsem azt kapja, csupán az illúzióját. Lassú, elmélázó, nem fordulatos, hanem inkább kiszámítható, de legfőképpen a feszültség hiányzik belőle. Egyelőre. Mert a Gypsy első ránézésre az a típusú, karakterközpontú sorozat (vagy az lehet belőle pár rész után), amiben a szereplőket és a viszonyokat fokozatosan ismerjük meg, ezzel együtt pedig a feszültséget is lassan építkezve kapjuk meg. Kell még 1-2 rész, hogy dönteni tudjon az ember: ez az ő sorozata vagy sem.

GYPSY Trailer (2017)

Official “Gypsy” TV series Trailer 2017 | Subscribe ➤ http://abo.yt/kc | Release: 30 Dec 2017 | More https://KinoCheck.de/serie/bvi/gypsy-2017 The journey of Jean Holloway – a therapist who begins to develop dangerous and intimate relationships with the people in her patients’ lives. Our gaming-channel ➤ http://youtube.com/Spiele Note | Gypsy trailer courtesy of Netflix International B.V..

Claws

Őszintén: kit érdekel egy műkörmösökről szóló sorozat? Építik a giccses körömcsodáikat, és közben panaszkodnak egymásnak a kigyúrt pasijukról, aki egy félvilági alak? Ugyan már! Ám a helyzet az, hogy a dolog mégis működik, és az a válaszunk a fenti kérdésre, hogy minket érdekel. A pilot laza könnyedséggel szaladt le. Eliot Laurence nemcsak remek, azonnal kedvelhető karakterekkel pakolta tele a játékteret, na és vérbő humorral, hanem azt is jól érzékelte, hogy a körömépítők világa akkor lehet érdekes, ha kap mondjuk egy csavart: főhőseink nem csupán hétköznapi kozmetikusok, hanem mellékesként az alvilág dorgpénzét gyűjtik be a környékről, majd tisztára is mossák. És a cél: a saját körömbiznisz. A kicsit Jenji Kohan sorozataira (elsősorban a Weeds-re) hajazó, jelen pillanatban a 6. részénél járó Claws pilotja nagyon szórakoztató: feelgood, pörgős, humoros és tele van izgalmas figurákkal. Nem hiába rendelték már be belőle a második évadot.

Claws: Series Premieres June 11th [TRAILER] | TNT

Claws series premiere coming June 11, 2017 on TNT! SUBSCRIBE: http://bit.ly/SubscribeTNT Watch More: http://bit.ly/20FBQZI About TNT: TNT is home to original shows like Animal Kingdom and Good Behavior – plus more from The Librarians, Major Crimes, and The Last Ship. New shows – The Race Card, Will, and Claws will be premiering in 2017.

Salvation

A Salvation ugyanolyan nyári popcorn sorozat, mint a The Mist, csak ennek sikerült, ami annak nem. Azonnal beránt, és miközben haladsz együtt a szereplőkkel, minden következetlenséget meg túlzást is megbocsátasz a sorozatnak, mert alapvetően élvezed azt, amit látsz. A Salvation amolyan kettő az egyben műremek: egyfelől katasztrófafilm (a Föld felé száguld egy gyilkos égitest és 186 nap van hátra a becsapódásig), másfelől thriller (a háttérben húzódik valami szörnyű nagy összeesküvés, és emiatt majdnem úgy hullanak az emberek, mint a legyek). A három főszereplő (az Elon Muskról mintázott tech guru, a törékeny, naív egyetemista srác és a kormánn szolgálatában dolgozó tisztivelőnő) szerethető, a mellékalakok is rendben vannak, a tempó kényelmes, a kisebb-nagyobb fordulatok szinte mérnöki pontossággal érkeznek, és bár a sorozat nem vicces, de van humora, ami ráadásul általában jó is. Soha jobb szórakozást a nyárra a Salvationnél – legalábbis a pilot alapján, és már kint van a második rész is.

SALVATION Official Trailer (HD) CBS Drama Series

SALVATION Official Trailer (HD) CBS Drama Series SUBSCRIBE for more TV Trailers HERE: https://goo.gl/TL21HZ An MIT grad student and a tech superstar bring a low-level Pentagon official a staggering discovery that an asteroid is just six months away from colliding with Earth.

El Chapo

A Netflixnek nagyon bejött (meg persze nekünk, nézőknek is) a nemsokára a harmadik évadát kezdő Narcos, ami Pablo Escobarról szól, mert egyik idei nyári sorozatuk is ezt a vonalat követi: a mexikói drogbáró, a Sinaloa kartellt alapító és irányító Joaquín “El Chapo” Guzmán karrierjét meséli el. Stílus tekintetében azonban eltér, ami persze nem jelenti azt, hogy minőség tekintetében rosszabbul teljesítene. Sőt, ha úgy vesszük, az El Chapo talán még jobb is. A Narcos amerikai, és így kicsit hollywoodiasan elemelt, idealizált, míg az El Chapo, ami egyébként mexikói, inkább az olasz Gomorrah-hoz áll közelebb (ezen azon is látszik, hogy az El Chapóban felbukkanó Escobar és emberei itt keményebb, nyersebb és veszélyesebb figuráknak látszanak, mint a Narcos-ban). Az arcok, amiken szívesen időz a kamera,  barázdáltak és hétköznapiak, néha olyan érzése van az embernek, mintha nem is színészek játszanának egyes szerepekben. A sorozat első része a magánélettel nem sokat törődik, csak ha szervesen kötődik a bűntörténethez, a feldolgozás időnként dokumentarista. El Chapo igyekvő volt és céltudatos, lótifuti kiskatonából és sofőrből küzdötte fel magát a csúcsra egy merész húzásnak köszönhetően. A pilot nagy erénye, hogy El Chapo mesterkedéseit a rész háromnegyedéig még viszonylagos szimpátiával tudja nézni az ember, hogy aztán egy félmondatnak és az azt követő szörnyű eseménynek köszönhetően gyökeresen megváltozzon a véleménye a címszereplőről. De nem El Chapo az egyetlen főszereplő. A történetével párhuzamosan fut egy másik is, egy patkányképű sunyi politikusé, aki gátlástalanul szennyes húzások árán halad egyre följebb a ranglétrán. Mi lesz, ha ez a kettő egybeér? A folytatásból majd kiderül.

El Chapo | Tráiler | Serie para Netflix y Univisión

Teleserie basada en la vida de Joaquin Guzman Loera, alias El Chapo.

Will

Történelmi sorozat a Will, de csak abban az értelemben, hogy a múltba utazunk vele, ami viszont nem a hiteles múlt, hanem stilizált. A főhős az ifjú William Shakespeare, aki hátrahagyva családját, Londonba utazik, hogy szerencsét próbáljon. De ez a London más, mint ahogy elképzeljük az 1500-as évek végén: ennek a Londonnak olyan vegyes a lakossága, mint most New Yorknak, üvölt benne a punkzene, zajos, harsány, színes, mintha az egész város egy hatalmas színpad lenne, és mindenki úgy fest, mintha Vivienne Westwood lenne a stylistja. A két alkotó nem más, mint a Rómeó és Júliát, a Moulin Rouge-t és a Nagy Gatsby-t is jegyző forgatókönyvíró, Craig Pearce és az Elizabeth filmeket rendező Shekhar Kapur. A túlzás tehát érthető, és rendben is van, mert ízléssel álmodták a képernyőre. A szórakoztató kavalkádnak azonban van egy nagyon gyenge pontja, és pont ott ahol a legjobban fáj: William Shakespeare. Nehéz elhinni a húszéves arcú titánjelöltnek, hogy van már három gyermeke, és sajnos a Willt alakító Laurie Davidson nem is túl jó színész, így kevés dolgot hiszünk el neki. Például azt sem, hogy egy zseniális drámaszerző bújik meg benne. Akkor is bamba a tekintete, ha csodálkozik és akkor is, ha zavarban van. Aztán amikor mellékerül egy-egy jobban teljesítő kollégája (Colm Meaney, Ewen Bremner vagy a fiatalabbak közül Olivia DeJonge, Jamie Campbell Bower), akkor még inkább látszik a főszerephez illő teljesítmény hiánya. Az összes mellékalak vibrál és él Will körül, kivétel a főhőst, aki csak álldogál esetlenül toporogva, egyik lábáról a másikra állva, miközben azt kéne neki elhinnem, hogy egy született zseni.

Will: Season 1 – OFFICIAL TRAILER | TNT

Series premiere July 10th on TNT! SUBSCRIBE: http://bit.ly/SubscribeTNT Download the TNT App: http://bit.ly/1GcZDJb Visit the WILL WEBSITE: www.facebook.com/WillonTNT Follow WILL on TWITTER: www.twitter.com/WillonTNT Follow WILL on INSTAGRAM: Instagram: @WillonTNT About Will: A drama about the lost years of young William Shakespeare after his arrival to London in 1589 — when theatre was like rock and roll and a young man with a dream changed the world with his words.

G.L.O.W.

A végére maradt a legnagyobb meglepetés, a Weeds és az Orange is the New Black után újra nagyot gurító Jenji Kohan új sorozata, bár ő itt “csak” producer, a két alkotó Liz Flahive és Carly Mensch, akik közül az utóbbi Kohan régi munkatársa, együtt pedig a Nurse Jackie című sorozaton dolgoztak. A nyolcvanas évek egyik fura “találmánya” volt a női pankrátorok hadrendbe állítása. Ők voltak a G.L.O.W., a Gorgeous Ladies Of Wrestling, vagyis a Pankráció Gyönyörű Hölgyei. Róluk szól a sorozat, ami gyakorlatilag az Orange is the New Black receptjét követi: egy csomó, teljesen különböző karakterű nőt, akik között persze van egy első az egyenlők között, bedobnak egy (filmes szempontból) alapvetően férfias közegbe, aztán hajrá. Minden azon múlik, hogyan görgetik a sztorit az alkotók, milyen poénokat osztanak a szereplőik szájába és hogy kellőképpen érdekesre formázzák-e a karaktereket. Jelen esetben mindenhova a jeles eredményt írhatjuk be, a G.L.O.W.-ban nem sok hibát találni, szeretnivaló fogódzót viszont annál többet. De most nem fogunk felsorolni egyet sem, hanem mindenkit arra bíztatunk, hogy kezdje el maga felfedezni a G.L.O.W.-t, ezt a minden szempontból üde sorozatot, aminek még a béna 80-as évekbeli soundtrackje is magával ragadó.

GLOW | Official Trailer [HD] | Netflix

Guts, glitter, glory… Are you ready to GLOW? Inspired by the short-lived but beloved show from the 80s, GLOW tells the fictional story of Ruth Wilder (Alison Brie), an out-of-work, struggling actress in 1980s Los Angeles who finds one last chance for stardom when she’s thrust into the glitter and spandex world of women’s wrestling.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.