Sorozatok

A Bosszúállók: Végtelen háború rendezői rejtélyes tévésorozatot fejlesztenek az Amazonnak

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.31 | 18:38

Merész és nagyratörő tervei vannak a Russo testvéreknek: egy olyan koncepción dolgoznak, melynek ők készítik el a sorvezető angol nyelvű verzióját, lerakják az alapokat. Majd készülnek különféle nyelveken helyi adaptációk, de ezek nem is remake-ek lesznek, hanem a sorozat világának kiterjesztői.

Joe és Anthony Russo. Fotó: Anthony Harvey (AFP PHOTO)

Az amerikai Russo testvérek a 90-es éve közepétől a 2000-es évek elejéig a moziban próbálkoztak, de nem nagyon volt kíváncsi a közönség a filmjeikre, így az akkortájt nyiladozó tévénél helyezkedtek el, és olyan jórészt vígjáték szériák részeit forgatták 10 éven keresztül, mint az Arrested Development, a Happy Endings, a Community vagy az Animal Practice. A helyzet 2012-ben fordult, amikor megkapták Amerika kapitányt, majd mellé a Bosszúállók filmeket is. Három atomsikeres, monumentális látványmozi után most a tévében is szeretnének valami monumentálisat alkotni, és ehhez az Amazon biztosít számukra terepet.

A készülőben lévő új sorozatról egyelőre annyit tudni, hogy azzal egy teljesen újszerű és nagyratörő franchise megteremtése és elindítása a cél, és hogy az Amazon totális bizalmát élvezik a Russo testvérek. De hogy mi a műfaja, miről szól,  kik játszanak benne, és hogy mikorra készül el, arról még nincs semmi publikus információ.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló