Érdekes
Öt éve volna még hátra a Nagy-korallzátonynak?!
Földünk legkiterjedtebb korall-telepe négy év alatt lefeleződött.
Ausztráliából nemrég még özönlöttek a lángoló erdőkről, füstfellegekről szóló tudósítások, melyek láttán megszakadt a természetbarátok szíve. Sajnos a helyzet nem csak a szárazföldön alakult drámaian, de eközben a vízfelszín alatt is csendes pusztulás zajlik, ám kevésbé látványosan.
A széleskörű kifehéredési folyamat és az extrém hőhullámok komoly fenyegetést jelentenek a Nagy-korallzátonyra. A nemzeti oceanográfiai ügynökségtől származó Coral Reef Watch március 4-ei jelentése szomorú képet fest.
A kifakulás annak tudható be, hogy a korallal együtt élő algafélék távoznak, melyek a táplálék előállításában játszanak kulcsszerepet. Ekkor a korall sorsa meg is pecsételődik: épp eleget láttunk ilyen eseteket az utóbbi időben. Úgy tűnik, a 2020-as év is újabb csapás lesz a természeti csodára. A tenger hőmérséklete már januárban emelkedni kezdett: az ilyenkor szokásoshoz képest 1 Celsius-fokkal mértek magasabb értéket. A napfény pedig még tovább fogja melegíteni a vizet, ami a Németországnyi méretű telepre akár végzetes is lehet.
Az utóbbi években intenzív volt a pusztulás: 2016-17 környékén a gyorsan növő fajok, melyek a telep szerkezetét fenntartják, már nem tudtak olyan ütemben szaporodni. A többi korall-típus pedig csak lassacskán terjeszkedik, így az ökoszisztéma megsérült. A kiszámíthatatlanul érkező hőhullámok pedig kegyelemdöfésként érik a zátonyt: tömeges kifehéredés zajlik. A turizmus is megérzi a változásokat: az ágazat 56 milliárd dollárt ér az ausztrál portfólióban, és 64 ezer dolgozónak biztosít megélhetést – már ha van miért odautazni. Ám ha összeomlik a zátony, akkor a ciklonok is erősebben csapnak le majd a partokra. Emberek otthonai és a szárazföldi állatok is veszélybe kerülhetnek így. A bolygó biodiverzitása szintén súlyos veszteséget szenved, ha az itteni fajoktól el kell búcsúzni. Jelenleg az állomány fele már biztosan odavan, mely az utóbbi négy év számlájára írható, számol be a Gizmodo.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.