Érdekes

Szex, drog, rock’n’ roll: 5 tipikus zenészbetegség,  amit mindenki ismer

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.14 | 15:48

A csajozás, a piálás, a hanyagság és a világmegváltás… mind tipikus zenészbetegségek. Nézzük meg most ezeket kicsit közelebbről.

Ha befutok, rengeteg csajom (pasim) lesz!

Úgy tűnik, mintha a zenélés-koncertezés szerves részéhez tartozna a grupizás (minimum egy toitoi vécé szomszédságában, ha máshogy nem sikerül), ami azért nem feltétlenül van így. Sokkal nagyobb az elszigeteltség a zenész és a rajongó között, mint azt gondolnánk. Természetesen előfordulhat, hogy egy színpadon álló ember jobban magára tudja vonni a figyelmet, de naivitás azt hinni, hogy ez a feltétlen belépő a csajozáshoz (pasizáshoz).

Sokszor a rajongó tisztelete vagy plátói szerelme nem jut tovább a színpadon túlra, aztán van, hogy mire a zenész végzett a koncerttel, addigra a hódoló már ott sincs, mert visszazökkent a valóságba, és hazasétált a párjával még akkor is, ha maga a buli kéjmámort okozott neki. Vagy megeshet, hogy egy színpadi ikonba szeret bele a rajongó és ezt olyan tulajdonságokkal ruházza fel magában, hogy az illetőnek, ha kiderülnek a pódiumon túli esendőségei, menten ledől a bálvány.

Inni-szívni kell, és akkor megy igazán.

Rock’n’roll-tévhit, amelyet 30 éve beveszünk. Akinek ezektől megy jobban a játékuk, azoknak ez már elég nagy baj, mert ez azt jelenti, hogy józanul nem képesek kihozni magukból a maximumot. Gondoljunk csak szegény Radics Bélára, aki azt mondta, hogy „az erősítő sörrel üzemel”, és valóban minden koncertje alatt közel egy rekesszel megivott. Neki lehet, hogy már egy idő után ez nem rontott a játékán, viszont a 30-as évei közepén eltemették. Hány és hány ilyen sztorit olvashatunk a zenészélet nagykönyvében? (Bon Scott, Amy Winehouse stb.) Ezeknek az embereknek sajnos elég valószínű, hogy már nemcsak a zenélés okozott nehézséget a pia nélkül, hanem sok más is…

A normálisabb esetekben ez a tézis általában nem igazán állja meg a helyét. Az eltompult ember hangulatilag talán érezheti azt a „hű, de topon vagyok” feelinget, de a legtöbb esetben, ha ezeket a koncerteket videóról másnap józanul visszanézzük, már korántsem fest ilyen jól a kép. Egyből kijönnek azok a pontatlanságok, hibák, amiket a buli hevében észre sem vettünk, vagy már tompák voltunk ezeknek az érzékelésére is. Ha tökéletesen odarakott bulit és profi produkciót akarunk, akkor az alkoholizálást stb. inkább hagyjuk a koncert utánra, hogy legyen mit ünnepelni.     

Király vagyok, az én hangszerem a legfontosabb a világon.

Óriási vitaindító lehet egy zenekaron belül a hangszeres dominancia kérdése. Elég nagy a hajlam a zenészekben arra, hogy a saját hangszerük szerepét néha túlgondolják. Ez a tünet előjöhet abban is, hogy hangerőben folyamatosan felül akarják múlni társukat, de előferdülhet az is, hogy játék terén egyes hangszeresek lényegesen több helyen akarnak egy adott dalban dominálni, mint kéne… 

Nem egyszerű kérdés ez, és ráadásul gyakran stílusfüggő, de a zenei alázat mindenképpen fontos tényező, ha csapatmunkáról beszélünk. Egyrészt el kell fogadni, hogy van, amikor domináns egy hangszeres rész, ám van, amikor inkább csak kísérőelem (ami ugyanolyan fontos). Ezt mindig az adott dalnak tanácsos alárendelni. 

Úgyis csak hobbi, nem ebből élek, jó lesz ez így…

Sajnos a jelenlegi magyarországi helyzet nagyon kevés zenésznek adja meg azt a kiváltságot, hogy főállásban űzhesse kedvenc szórákozását, sőt néha már az sem könnyű elérni, hogy „tisztességes” gázsit kapjon érte… Így aztán sok lelkes amatőr hajlamos arra, hogy el linkeskedje a rendszeres gyakorlást és a hangszeres tudásának folyamatos fejlesztését, pallérozását.. Emiatt sajnos olyan alapvető hiányosságokkal lépnek fel egyes zenekarok néha a pódiumra, hogy sok esetben már egyenesen sokkolják még a nem kifejezetten zeneműértő hallgatóságot is. 

Ma már nagyon jó oktató és fejlesztő anyagokhoz lehet hozzájutni akár net-en is, amelyek lehetővé teszik, hogy lényegesen könnyebben lehessen megtanulni elfogadhatóan, sőt jól zenélni, mint sok évvel ezelőtt.. Bármennyire is hobbi a muzsikálás, de akkor is, ha már színpadra, vagy nyilvánosság elé kerül a dolog, azért nem árt némi felelősségtudattal kezelni ezt, mert a bűn hamis énekesek, a hangolatlan hangszerek, a pontatlan- széteső játékok és a rossz dinamikai arányok még a laikusan néző emberek  (akik legtöbbször a közönség 80%-át teszik ki) számára is idegesítőek és zavaróak lehetnek. 

Na, most ezzel befutok és megváltom a világot!

Ez jelenség épp az ellenkező véglete az előző pontnak. Sőt, ez a kór leginkább a nagyon tehetséges, és profizmusra, igényességre folyton törekvő, szorgalmas zenészeket támadja meg. Ezek ez emberek gyakran elismerésre méltó energiákat fektetnek bele a zenélésbe és dicséretes, ahogy mindig a legjobbak szeretnének lenni, sőt iszonyatosan profi teljesítményeket is képesek produkálni. Azonban mégiscsak van egy kis bibi velük. Legtöbbször az, hogy ha esetleg a várt elismerést nem kapják meg, vagy netán nem jön be a nagy világmegváltó tervük úgy, ahogy azt elképzelték, képesek olyan mély depresszióba esni, hogy végleg leteszik a lantot, esetleg irracionálisan kritikussá válnak, netán zsarnokká (mondjuk a zenésztársaikkal szemben). 

A perfekcionizmus elismerésre méltó, de az ambíció soha ne múlja felül a zenélés örömét! Próbáljuk meg néha félretenni ezeket a dolgokat és csak magunknak zenélni, versenyszellem nélkül! Találjuk meg a katartikus örömöt, amit ez a tevékenység magában rejt, akár külső elismerés nélkül is!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Ezo
Ez a 3 legelviselhetetlenebb csillagjegy
  • szerző:nuus
  • 2022. 11. 07.