Erotika

Egészen bizarr szokás pörgette az ókori szexturizmust

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.23 | 16:53
  • trendindex: 3

Hivatalosan nem hívták prostitúciónak, de valahogy mégis az volt: a zarándokok a ciprusi Páfosz Aphrodité-templomába igyekeztek, hogy olyan idegen nőkkel feküdjenek le,a kiket egy furcsa szokás rákényszerített erre. Hiába tiltották be a kereszténység hajnalán, állítólag még sokáig fennmaradt.

Manapság Cipruson mindent – de tényleg mindent, még a bérelt autót is – Aphrodité nevével próbálnak rásózni a turistákra, hiszen köztudott, hogy a szerelem antik istennője (akit a rómaiak Venus néven tiszteltek), itt emelkedett ki a habokból. Az már kevésbé ismert, hogy itt, Páfosz városában volt a legismertebb szentélye is, ami komoly idegenforgalmat generált már bő kétezer éve is.

forrás: Wikipedia
Mozaik Páfoszból (forrás: Wikipedia)

Ahogy ma rengeteg férfi ül repülőre, hogy felkeresse Kelet-Európa vagy Thaiföld piroslámpás házait, az ókorban Ciprusra hajóztak a „zarándokok”, hogy Aphrodité templomában hódoljanak az istennőnek – vagyis idegen nőkkel szexeljenek. Emellett

Páfoszban legendásan kicsapongó fesztiválokat is rendeztek, ahol nem csak lehetőség volt vadidegenekkel lefeküdni, de egyenesen kötelező is.

Talán nem csoda, hogy Nagy Konstantin császár 400 körül betiltotta az egészet.

Manapság nehéz elképzelni, hogy ment ez, de Hérodotosz, antik történetíró a Krisztus előtti 5. században egész szemléletesen leírta Babilóniáról, így elképzelhetjük mi zajlott Páfoszban is:

Minden itt született nőnek életében egyszer le kell telepedni Aphrodité szentélyében, s odaadnia magát egy idegen férfinak.

(…) Koszorúval a fejükön letelepednek Aphrodité szent területén, ahol hullámzik a tömeg, az emberek jönnek-mennek. Az asszonyok csoportjai között ösvények haladnak, ezeken járkálnak az idegen férfiak, hogy válasszanak közülük. Ha egy asszony itt egyszer leült, addig nem mehet haza, amíg egy idegen férfi nem dob egy ezüstpénzt az ölébe, s kívül a szent helyen nem közösül vele.”

James Frazer, Az Aranyág című összehasonlító vallástörténeti tanulmány szerzője szerint nagyon hasonló szokás dívott az ókori Cipruson is, ahol

a házasság előtt a nőket arra kényszerítették, hogy prostituálják magukat az istennő szentélyében.

Bár a kereszténység elterjedésével betiltották, a szokás valószínűleg csak nagyon lassan halt ki, hiszen a 14. században még egy német pap azt írta, hogy „Ciprus partjai provokálják a férfiak vágyait”.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló