Adózás

450 ezren kapnak értesítést a NAV-tól – erről lesz benne szó!

  • Szerző:nuus
  • 2021.05.25 | 18:18

Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 450 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla-egyenlegéről, június végétől pedig már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is várhatják a tájékoztatásokat.

Az adóhatóság keddi közleményében kiemelte: a küldemény elején mindenki megtalálja, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza.
Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemnél ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van.

Többségüknek a cégkapura, a cégkapura nem kötelezetteknek pedig postán érkezik az értesítés. A kivonat mellett a NAV-tól késedelmipótlék-értesítőt is kapnak azok, akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késedelmesen teljesítették, és emiatt ötezer forintot elérő pótlékuk keletkezett.

Az adószámla aktuális állapota a NAV elektronikus ügyintézési felületén is bármikor megtekinthető. Az adatok értelmezésében és az egyes teendőkben a NAV honlapján elérhető adószámla információs oldalon található segítség.

A tavalyi évre felszámított pótlék szintén lekérdezhető, erre a gazdálkodóknak június 16-tól lesz lehetőségük.

A tartozást a gazdálkodók elsősorban átutalással, vagy a túlfizetés átvezetésével rendezhetik, de egyes esetekben bankkártyával is megfizethetik.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
Budapesten koncertezik a Tool
  • szerző:nuus
  • 2021. 09. 27.