Zene

Utcai erőszak áldozata volt az énekes, most ütős dalban szólal fel nőtársai mellett

  • Szerző:nuus
  • 2021.03.09 | 14:48

A The Anahit frontemberét a Deák téren verték meg, most őszintén beszámol az esetről.

A budapesti bázisú The Anahit csapatának melakolinkus popzenéjében eddig is központi szerepet töltött be a nőiesség megélése. Március 8-án, nőnapon megjelent, Heart Alive című daluk a nőket érintő erőszakot járja körbe kendőzetlen őszinteséggel, amelyet a frontember, Csányi Rita saját, brutális tapasztalatai ihlettek.

A szerzemény a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítványával együttműködésben a „Legyen nőnap! Hősök home office-ban” elnevezésű eseményen debütált. A The Anahit eddig megszokott hangzásvilágától kissé elrugaszkodó szerzemény a súlyos téma ellenére felcsillantja a reményt a hallgatók számára.

A nőket érintő erőszak témája már régóta foglalkoztatta az énekes-dalszerzőt, és mivel az összezártság, a karantén és az elszigetelődés miatt egyre láthatatlanabbá válnak az abúzusok, úgy érezte, ideje egyfajta összefogásnak és közösségvállalásnak. A téma erős és globális mondanivalója az, hogy ne szégyelljük, ha hasonlót tapasztalunk, nézzünk szembe a minket ért támadásokkal, és ami a legfontosabb, beszéljünk is róla. Éppen ezért osztja meg velünk Rita személyes élményét is.

„Több ponton is érintett vagyok a témában. Éltem lelkileg bántalmazó kapcsolatban, illetve bántalmaztak a nyílt utcán kétszer is életem során. Az elsőnél 15 éves voltam, miután a Deák tér kellős közepén egy lángoló dobozt kis híján a fejemre dobtak. Miután elkiáltottam magam, ketten lefogtak, a harmadik pedig ököllel arcba vágott négyszer. A legrosszabb az volt, hogy ezt többen végig is nézték, és nem mertek beavatkozni, mint ahogy a legtöbb bántalmazás során félrenéznek az emberek (félelemből, nemtörődömségből, önvédelemből). Évekig tartott kiheverni ezt a traumát.”

A Heart Alive a megrázó, személyes ihletettség és a komoly téma ellenére pozitív kicsengésű: szövegvilága az összefogás erejét hangsúlyozza, a The Anahit korábbi hangzásától  merőben eltérő hangszerelés pedig a reményt sugározza. A zenekar tagjai (Sashegyi Soma billentyűs-producer, Havasi-Hollanda György gitáros és Kocsis Dániel dobos) teljes mellszélességgel kiállnak az énekesnő üzenete mellett, és együtt azt remélik, egymást támogatva sikerül egy jobb és erőszakmentes hellyé tenni a világot.

Fotó: Gábriel András


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.