Zene

Eminemből olyan istenség lett, aki nem bír teremtményeivel

  • Szerző:nuus
  • 2017.06.03 | 15:33

A Sing for the Moment után már a műfaj sosem lesz ugyanaz.

A rap gyötrelmeit Eminem fordította haraggá, és a 2002-es kislemeze minden Shady klónt annyira megérintett, hogy azóta túl komolyan is veszik magukat. Akkor zenerajongónak lenni kihívás volt: a rock a posztgrunge elhaló sóhajaiban csillant meg csak, a bloggerek kedvenc indie rockerei, a pop-punk mezőnnyel együtt pedig még épp hogy csak feljövőben voltak. Az elektronikus zene még a késő ’90-es évek rave-fénykorából élt, ráébredőben érzékeny oldalára, az IDM előadók jóvoltából.  A hip-hop szinonimája akkor Roc-a-Fella és a Neptunes volt. A rap-rock külön életet élt. És ott volt a legnagyobb sztár: Eminem.

Vicces a The Eminem Showra úgy gondolni, mint amelyik nehezen tudja feldolgozni a sikert. Ugyanis a The Slim Shady már naggyá tette a fehér rappert, a The Marshall Mathers pedig egyértelműen azt jelzi, hogy az előadója befutott. De az a népszerűségi fok, ami nemcsak, hogy mindenütt jelenlevővé tette a srácot, szinte már fojtogató méretet öltött számára is, és erre egyáltalán nem számított.

Az album tele lett önelégültséggel, kéztördeléssel és mesékkel, melyek néhol önpusztításba csapnak. A sok hiábavalóság közt akad egy oázis, egy olyan komor ballada, amely zavarbaejtően gyúrja át a Dream On című Aerosmith-számot. Vagy Em, vagy a társproducer Jeff Bass vélte úgy, hogy a hangminta egy biccentés lehet a Run DMC felé, vagy csak Puff Daddy-stílusban poroltak le egy régi nótát, nem tudhatjuk:

De ez az elhajlást egy ilyen művészi irányba nem kellene túlértékelni, a Sing for the Moment komolysága viszont a műfajt alaposan megváltoztatta, ráadásul egy eléggé megkérdőjelezhető irányba.

Még ne szaladjunk ennyire előre, főleg hogy a Lose Yourself lett a nagyobb sláger: az a kulcsdal, amely valóban beindította a butt-rap hullámot. De a magok már akkor elkezdtek hullani, amikor Joe Perry még nem ért a gitárszólójának az utolsó hangjáig. A Sing… Eminem egyik legbeszédesebb szövege. Önmaga esetét dolgozza fel, ahogyan a rap, főleg az ő látószögéből, megszólítja a hozzá hasonló srácokat, lepattant otthonaikban. Egyenesen kimondja, mellőzve a korábban rá jellemző popkulturális kereszthivatkozásokat és gúnyos párbeszédeket. Marshall Mathers, azaz a komoly Eminem megmutatta már magát olyan dalok által is, mint a The Way I Am, de ennyire közvetlenül még sosem szólította meg a rajongóit.

via GIPHY

Minden kétséget kizáróan, így szerette volna legitimálni más rapperek munkáját, mert a Sing… című dalban olyan „fehér szülők rémálma” kölyköket fest le, akik fejkendőt és ágyékig leeresztett nadrágot hordanak. Viszont megkísérli bemutatni azt, hogy a műfaj nem csak a „fegyverek, prostik és kocsik” témakörre korlátozódik. Vitatható, hogy sikerrel járt-e. Egy olyan ütemet választott, amelyre lehetetlen táncolni, jelezve azt, hogy a hip-hopja most nem a buliról és lazaságról fog szólni; a marcona, feszültséggel terhelt rockrajongókat is elérve ezzel. Hátborzongató tüköruniverzuma mégis vigaszt adott, mert gyilkos poénjait olyan dalokkal árnyalta, mint az előbb említett. A tapasztalat szólt belőle

I’m just as fucked up as you are, so follow me.

És ez így rendben is van, mert a rapre mindig is jellemző volt, hogy kiutat mutatott.

De amit magáról mond a White America című dalban, azzal azokkal a kékszemű-szőkehajúakkal rezonál, akikre ő is hasonlít. És az ő életük még mindig a legkönnyebbnek számít, a legnehezebb életkörülmények közt is. Azzal foglalkozik, hogy azokat az előjogokat veszi sorra, melyeket az emberek zöme elfelejtett vagy elutasította a rájuk való emlékezést, és időközben túl késő lett. Az Észak-Amerika fehéreit sújtó, viszonylag világi bánat és kín hangot és kontextust kapott: egy komoly művész borította ki a szennyest, remélve hogy másokat inspirál ezzel. Mindezt egy mellbevágó rockdallal felvértezve, Em rövidre zárta azt az igényt, hogy egy újgenerációs Shady egyszer majd mosolyogva, rádióbarát zenékkel próbálkozzon.

És ez azóta is tartja magát. Jelenleg a legnagyobb rapsláger G-Eazy-től a “Me, Myself, and I”, aminek a lüktetése és a hangzása nagyjából egy gyászjelentéssel vetekedhet. Egy sima popdalról van szó, melyben a srácról azt tudjuk meg, hogy több helyre volna szüksége. Mindez olyan prédikátori öntudattal előadva, hogy azt képzelhetjük, hogy a téma legalább olyan fontos, mint egy Kendrick Lamar-dalé. Ezt a lavinát a Sing for the Moment indította. Rockba hajló, erőtlen bítek és kéztördelés – ez volna a fehér rap. Olyanoknak kedveskedik, akik állítják, hogy nem szeretik a műfajt. Fenntartva azt az elképzelést, miszerint a rap üzenete akkor legitim, ha komolynak hangzik, szuper technikás és legalább egy akusztikus gitár felbukkan az adott dalban.

Mac Miller és Vince Staples szerint

A fehér rapper egy nagy giccs.

A gyökere pedig Eminem Sing-je, ami a műfaj Johnny B. Goode-ja. A pillanat, amikor a zsáner először, tökéletesen kikristályodott. Innentől nem volt megállás: elég ha megemlítjük Asher Roth nevét:

vagy Machine Gun Kellyt. Miért olyan vonzó az a sörszag?

Mintha tíz évvel ezelőtt egy alterock rádió vette volna át az irányítást a rapben. Mert így mélyebb? Dehogy is. Elvárás az, hogy ha fehér vagy és rappelnél, akkor örömtelennek és beképzeltnek kell lenned.

Em valózínűleg nem számított arra, hogy ekkora hatást fog kelteni azzal a bizonyos dalával, de egy trendet beindított. Egy alműfaj jött létre, mely komoly mondandóval látja el a nem-rap-rajongókat és a mainstreamen kívül helyezkedik el. Ez a szakadás futtatta fel Lil Dickyt is, aki képtelen a választott zsánerét kitölteni tartalommal, úgy, hogy az ironikus önmarcangoló szerepében tetszeleg.

via GIPHY

Persze az ő példája nem meríti ki a fehér rapper kategóriát, mert ott van azért Mac Miller, vagy a Beastie Boys-életmű, és akik még színesebbé teszik a hip-hop ezen ágát. De mi lenne, ha a fehér rap bekerülne a rap vérkeringésébe?

A gúnyos, megosztott közösségi média felel azért is, hogy foglalkozott Drake megállapításával, miszerint Em egy letűnt korhoz tartozik, és a kanadai sztár jelenleg a rap letéteményese.

Szóval a Rapper Srác innentől Istenség lett, de a teremtményei már sem a rapet, sem őt magát nem kímélik.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló