Zene
Megjelent az első olyan poplemez, aminek egy mesterséges intelligencia volt a producere
Mindent Amper csinált az I AM AI című albumon, leszámítva az éneket.
Algoritmus alapú zeneírás már régóta pörög, voltak próbálkozások, jórészt elég bénák, a legtovább Flowmachines jutott, aki még a Beatles tagjainál is tökéletesebb Beatles dalokat képes írni, bár ebből a tudásból viszont képtelen kitörni, többet vagy mást nem nagyon tud.
Amper viszont már egy egészen újsulis zenekészítő szoftver. Ő egyszerűen popzenében utazik, méghozzá előadófüggetlenben. A Taryn Southern énekesnővel „közös” lemezen, az I AM AI-n ő végezte a produkciós munkát, a hangszerelést, ő írta az akkordmeneteket, sőt még az első klipet is ő „álmodta meg”.
És hogy milyen a zene? Sima, hétköznapi, ártatlanul fülbemászó popzene, semmivel sem gyengébb (és nem is erősebb), mint amit egy ember írt. Jogosan merülhetne fel bennünk, hogy akkor mostantól nem lesz szükség dalszerzőkre? De meg lehet nyugodni, ezek a szoftverek nem az ember pótlására, hanem a dalszerzői, produceri és hangszerelési munkájuk könnyebé tételére lettek kifejlesztve.
No Title
The first AI-composed and produced song, Break Free by Taryn Southern, hit the Top 100 Radio Charts in 2018 (Mediabase). The instrumentation was composed with Amper AI, lyrics and vocal melodies written by Taryn.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















