Zene

Vissza a vinylhez, régi-új Killers album érkezik

  • Szerző:nuus
  • 2016.12.15 | 14:03

Miközben még javában pörög a Killers karácsonyi albuma is, bakeliten kiadásra kerül a las vegas-i zenekar debütáló nagylemeze, a 2004-es Hot Fuss.

Brandon Flowers és társai kicsit megnyomják az év végét. Meg a következő év első felét is.

killers

Előbb két estén át ünnepelték a lemez címét is ihlető Sam’s Town Hotel and Gambling Hall-ban a zenekar második nagylemezét (Sam’s Town), aminek bónusz számokkal terhelt, jubileumi kiadása is volt. Majd jött a Don’t Waste your Wishes című album, mely válogatás a zenekar 2006 és 2016 között megjelent karácsonyi kislemezeiből. Ennek bevételeit jótékony célra, Bono RED nevű alapítványának ajánlották fel, ami az afrikai HIV/AIDS betegeken igyekszik segíteni.

Most pedig bejelentették, hogy a gyűjtők nagy örömére január 13-án bakeliten is kiadják a zenekar első nagylemezét, a Hot Fuss-t. Ez az album 12 évvel ezelőtt egy csapásra ismertté tette a nevüket, köszönhetően az olyan sláger-alapvetéseknek, mint a Somebody Told me vagy a Mr. Brightside. Emellett Flowersék bejelentették azt is, hogy 2017-ben érkezik az új anyag is, a zenekar ötödik nagylemeze.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Levetkőzött a 66 éves Bíró Ica
  • szerző:nuus
  • 2023. 09. 25.