Figyelem!

Elmúltál már 18 éves?

Érdekes

Vannak bajok, amikre a kötözős szado-mazó, azaz BDSM a gyógymód

  • Szerző:nuus
  • 2021.02.08 | 13:18

Elsőre talán furcsa lehet, hogy a BDSM a traumák gyógyításának eszköze is lehet, pedig nincs min meglepődni: ez a pennsylvaniai fiatal pár is egy közülük.

Rebecca és Steph egy a főiskolán egy szexszel kapcsolatos kurzuson ismerkedett meg egymással. Rebeccát megerőszakolták, Steph pedig bántalmazó kapcsolatban élt évekig, ahol az önbizalmát építették le. Rögtön megérzték, hogy a másik is érdeklődik a BDSM iránt, ezért aztán szépen összemelegedtek.

Ma már teljesen természetes számukra, hogy szerepjátékaik során azokat a helyzeteket is eljátsszák, amelyeket traumájuk során is átéltek. a VICE kisfilmjében egy szexuálpszichológus is megszólal, és az exposure therapy-hoz hasonlítja a jelenséget: ezt alkalmazzák akkor is, ha a páciens pl. betegesen retteg a pókoktól, és ezért egyre közelebbről, egyre gyakrabban mutatnak neki pókot, majd meg is érinti azt, míg nem félelme teljesen megszűnik.

Ebben az esetben a fiatal pár közelről, ellenőrzött és biztonságos körülmények között éli át újra azokat az élményeket, amelyek más körülmények között traumához vezettek, és közben a kontroll végig az ő kezükben marad: a biztonsági jelszavak segítségével minden játék csak addig tart, amíg mindkét résztvevő élvezi. Rebecca esetében az erőszak kerül eljátszásra, steph esetében pedig az, hogy verbálisan megalázzák. Ők így gyógyulnak, hiszen a BDSM korábban is fantáziaviláguk és életük része volt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Kész, vége: Nagy Bogi kilép
  • szerző:nuus
  • 2026. 01. 20.