Bulvár
K*rva könnyű lesz*rozni mindent” – Berki Krisztián keményen beszólt a fanyalgóknak
Berki Krisztián elmondta a véleményét a fröcsögőkről.
Korábban még futballistaként sosem tisztelte a testépítőket, és szerinte ez óriási hiba volt a részéről!

Az akkor még zéró tapasztalatom mellett butaság és felelőtlenség volt sztereotípiákat gyártanom a testépítésről! Ráadásul mindezt úgy tettem, hogy akkor fogalmam sem volt, hogy kb 10 évvel később 2X Magyar Bajnok testépítővé válok majd. K@rva könnyű otthonról a bundás kenyér mellől fröcsögve lesz@rozni mindent és mindenkit”
– kezdte Facebook-oldalán Berki Krisztián, aki a feltöltött fotóján egy testépítővel pózolt.
A 20-as éveim elején én magam sem voltam különb az imént említett emberektől! A fejlődés a személyiségünk kialakulása közben ejtünk hibákat. A tudatlanságunk által meghozott hibáink megbocsáthatóak, de a szándékos rosszindulat soha!
Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások a legtöbbször olyan embertől (emberektől) érkezik, aki életében nem fogott még súlyt a kezében, vagy életében nem diétázott 8-20 héten azaz 5 hónapon keresztül„
– folytatta okfejtését Krisztián.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














