Belföld

Megszólalt Novák Katalin a státusztörvényről

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.07.06 | 10:48

Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját - írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az államfő jelezte: az Országgyűlés által elfogadott törvényt csütörtökön aláírta, és elrendelte annak kihirdetését.
Novák Katalin azt írta: a sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett „státusztörvény-tervezet” leginkább vitatott pontjai az elfogadott jogszabályban már nem vagy érdemi módosítással szerepelnek.

Ez a törvény tehát tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta. Ezért, áttanulmányozva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szövegét és mérlegre téve a mögötte meghúzódó törvényhozói szándékot, úgy ítélem meg, hogy az új törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását, egyértelmű kereteket biztosít, és megteremti a béremelés alapját

– fogalmazott a köztársasági elnök.
Kiemelte: álláspontja változatlan, a jövőnk kulcsa, hogy milyen felnőtté válnak a mai diákok. Versenyképes tudással rendelkező, magabiztos, stabil értékrendű fiatalokra van szüksége a jövő Magyarországának. Ehhez elhivatott, jól teljesítő, megbecsült pedagógusokra és minőségi nevelésre van szükség. Erről érdemes a jövőben valódi társadalmi vitát folytatni. Sok lényeges, megoldandó feladat van még: elsősorban a tanári bérek érdemi emelése és a pedagógusok megbecsültségének biztosítása igényel további lépéseket.

Novák Katalin azt kérte a magyar politikai élet minden szereplőjétől és az uniós intézményektől, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar pedagógusok érdemi béremeléséhez szükséges források mihamarabb rendelkezésre álljanak.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Belföld
Indul a (vihar)szezon a Balatonon
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 01.
Kultúra
Délelőtt indul a Versmaraton
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 11.