Bulvár

Elhagyják az országot Polgár Tündéék

  • Szerző:nuus
  • 2023.10.14 | 17:18

2019 óta várták ezt az utat, már a kötelező oltásokat is felvették.

Fotó: TV2

Polgár Tünde és férje, Árpi nagyon szeretik felfedezni a világ különböző sarkait, ezért hamarosan újra repülőre szállnak és meg sem állnak Indiáig. Polgár Tünde elmesélte, hogy miért is választották ezt az egzotikus országot – írja a Bors.hu.

Polgár Tünde a lapnak elmondta, ezt az utat még 2019-ben foglalták le, de a koronavírus miatt el kellett halasztaniuk, ezért kicsit módosítottak rajta.

Több országot is megnézünk India mellett. Többek között Vietnámba, Kambodzsába, és Balira is ellátogatunk

– árulta el Tünde, hozzátéve hogy immár egy hosszabb, három hónapos körutat terveznek.

Egy ilyen út előtt mindig felhívják az emberek figyelmét, hogy milyen oltásokra lesz szükség, hiszen egy betegség könnyen elronthatja a csodás utazásunkat. Természetesen Tünde és Árpi is odafigyel ezekre, így már el is mentek az orvoshoz, hogy megkapják a vakcinákat.

Igen, nemrég jártunk az orvosnál, és el is kezdtük beadatni a védőoltásokat. Persze nem egy jó élmény, valamelyiktől még a vállam is fáj, viszont szükségesek

– mondta.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ezekben az országokban másmilyen higiéniai szabályok vannak. Például a mai napig a Gangesz partján égetik el a holttestet és szórják a hamut a folyóba egy szertartás keretein belül

– mesélte Tünde, aki azt is elárulta, miért választották Indiát.

Árpi miatt választottuk ezt az úti célt. Ha egy indiai emberrel beszél, úgy érzi, van köztük egy lelki kapcsolódási pont, ezért bakancslistás úti cél volt számára. Emellett szeretnénk megismerni a hagyományaikat, gasztronómiájukat. Így meglátogatjuk többek között a Taj Mahal-t és a Varanasi szenthelyeket is

– mesélték, hozzáfűzve azt is, hogy ilyenkor nemcsak a turistalátványosságokat igyekeznek felkeresni, hanem szeretnék a helyieket is megismerni.

Minden alkalommal, amikor elutazunk, igyekszünk találkozni helybéli emberekkel, hogy megtudjuk ők miként élnek, és belelássunk egy kicsit a mindennapi életükbe. De egyúttal az ott élő magyarokat is felkeressük, hogy ők hozzák közelebb a YouTube-csatornánk nézőihez az adott országot

– mesélt Tünde a terveikről.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló