Celeb
Kiderült: 10 évvel a tragédia után, ezért titkolózik a Schumacher-család
A család ügyvédje, Felix Damm kitálalt.
Már 10 éve a balesetnek
Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2013. december 29-én, a délelőtti órákban, súlyos síbaleset érte Michael Schumachert. A hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta, Méribelben esett el, amely baleset következtében elvesztette eszméletét, majd kómába esett.
A tragikus esemény után 170 nappal, számos műtétet követően hagyhatta el a grenoble-i kórházat, azonban családja mind a mai napig titokként német autóversenyző állapotát. A Bild újság most az évforduló alkalmából néhány eddig ismeretlen részletet tár fel Schumacher kezeléséről.
Még autóba is ültették, hátha
A lap információi szerint a 55 éves egykori autóversenyzőt még egy Mercedes AMG autóba is beültették, remélve, hogy a motor hangjai serkentik az agyat. Schumacher állapotának javításán egy 15 fős orvoscsoport, ápolók és masszőrök együttműködésével dolgozik egész nap.
Felesége, Corinna, szigorúan ellenőrzi, hogy kik látogathatják a lábadozó férfit, és a közeli barátok mellett a listáján szerepel az egykori csapatfőnök, Jean Todt, valamint a Ferrari korábbi tesztpilótája, Luca Badoer is.
Ez az oka a titkolózásnak Schumacher körül
A család ügyvédje, Felix Damm, nemrég interjút adott arról, miért olyan nagy a titkolózás a sportoló állapota körül. Az ügyvéd elmondta, hogy már a baleset előtt is kapcsolatban állt a családdal, és Schumacher mindig védelmezte szeretteit a média kritikáival szemben. Az utóbbi tíz évben a család számos pert nyert a magánszféra megsértése miatt, és Damm hangsúlyozta, hogy a médiumoknak meg kell érteniük a magánszféra védelmének fontosságát még egy kiemelkedő személyiségről szóló hírek esetében is.
Corinna Schumacher is kiemelte, hogy a család szorosan összetart, és a menedzsment a nyilvánosság nyomása ellenére is hatékonyan kezelik a helyzetet. Azt is megjegyezte, hogy Michael Schumacher már aktív versenyzőként is azt kívánta, ha valami történik vele, a család kezelje bizalmasan az egészségi állapotának részleteit. A család tehát továbbra is tiszteletben tartja Michael szándékát, amikor az egészségi állapotáról érdeklődik a nagyvilág.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.



















