Celeb
Kiderült, mennyi pénzből él Zalatnay Sarolta
Fájdalmasan szerény nyugdíjjal kell beérnie, ha nem jut hakni.
Cini a Mandinernek panaszolta el, hogy kínosan alacsony nyugdíjból kell megélnie:
„Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni”
– fejtette ki.
Persze a fellépések egyre nehezebbek fizikailag.
„Amíg bírom kondival, addig csinálom, és továbbra is csak élőben vagyok hajlandó énekelni, de úgy is eljön az a pont, amikor már nem lesz erőm rá, ám akkor nem tudom mi lesz. Sokszor eszembe jut, hogy amikor a hatvanas években kint voltunk Londonban az Omegával, azt mondták, maradjak kint, sztár lehetek. Nem maradtam, mert nekem anyu volt a mindenem és azért sem, mert magyar vagyok és ragaszkodom ma is a hazámhoz”.
Úgy véli, ha akkoriban disszidál, ma biztosan nem lennének filléres gondjai.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















