Fontos, hogy hol csapódhatott be a dínókat kipusztító aszteroida

Tudósok azt a krátert fúrták meg, amelyet a dinoszauruszok kihalásáért felelőssé tehető meteor ütött, és a BBC Two  a május 15-ei dokumentumfilmjében azt foglalta össze, mire is jutottak.

A Mexikói-öbölben található, 66 millió éve keletkezett kráterből olyan kőzetet sikerült a tudósoknak kinyerniük, melyek megőrizték az esemény nyomait. Úgy tűnik, hogy egy 15 km széles aszteroida ennél rosszabb helyen nem is csapódhatott volna be.

Sekély tenger borítja azt a területet, ahol hatalmas mennyiségű kén található (mely a szulfátásvány gipszből származik). Ha máshol csapódik be az a kődarab, akkor a bolygó sorsa is teljesen más irányt vett volna.

Ez az irónia a történetünkben: nem a kőzetdarab mérete okozta a katasztrófát, vagy a robbanás ereje, sem az esemény világra kiterjedő hatása, hanem mindenről a becsapódás helye tehet

állítja Ben Garrod, az A nap, amikor a dinoszauruszok kihaltak című műsor egyik készítője. Alice Roberts műsorvezető társával együtt megállapítják, hogy ha csak pár pillanattal korábban vagy később történik az esemény, akkor máris mélyebb tengerrészbe hullik a gigantikus kő, és nem a partközeli vízbe. Ha az Atlanti- vagy a Csendes-óceánban landol az aszteroida, akkor kevesebb anyag kerül a légkörbe, beleértve a halálos gipszet is. A keletkezett felhő sem lett volna olyan vastag, a napfény is át tudott volna rajta hatolni, egészen a talajig. Azaz: teljesen másképp zajlott volna az élet a bolygón.

De abban a sötét, hideg világban az óceánokból az ennivaló egy héten belül tűnt el, aztán nem sokkal később a szárazföldről is. A tápláléklánc megszűnt, az élőlények az éhségüket nem tudták mivel csillapítani, így a dínóknak nem maradt sok esélyük a túlélésre.

Garrod a Yucatan-félszigettől 30 kilométerre lévő fúróállványon tartózkodott tavaly áprilisban és májusban, hogy jobban belelásson a kutatási folyamatba, míg Roberts különböző fosszilis rétegeket vizsgált meg Észak- és Dél-Amerikában, hogy lássa, milyen változások jelentkeztek a becsapódás nyomán.

1300 méter mélyről hoztak fel kőmintákat a Golf-öbölből, amelyeken a repedéseket irtózatos nyomás okozhatta. A fúróprojekt csapata, élén Jo Morgan és Sean Gulick professzorokkal, a minták elemzése alapján rekonstruálják a becsapódási folyamatot, majd annak a környezetre gyakorolt hatását.

A kráter keletkezésekor egymilliárd hirosimai atombombányi energia szabadult fel.

Roberts egy olyan New Jerseyben található lelőhelyre is eljutott, ahonnan eddig 25 ezer fosszília töredéket emeltek ki. Ezek a maradványok egy tömeges pusztulás mementói: a lények még aznap, a becsapódáskor pusztulhattak el. Ken Lacovara paleontológus fejti ki, hogy

Az összes fosszília egy alig tíz centiméteres rétegből került elő: azonnal meghalhattak és nem sokkal később már rájuk is került egy újabb réteg. Geológiai idő szerint ez nem több egy pillanatnál: napok, hetek vagy hónapok alatt zajlott le a katasztrófa. Kizárt, hogy évezredekről lenne szó, főleg nem pár százezer évről.