Autó
A Lexus önvezető elektromos kocsija bármelyik futurisztikus filmben szerepelhetne
Kicsit sem tűnne ki.
Bemutatták az első prototípust a Tokyo Motor Show-n. A Lexus LF-30 ajtajai felfele nyílnak, csak úgy, mint a Tesla Model X-ben, itt viszont oldalanként csak egy van, tehát hátra és előre is be lehet ülni ugyanazon a nyíláson. Az első ülés jobban illik egy repülő első osztályára, mint egy autóba, a hátsó ülések pedig mesterséges izommal idomulnak az utasok testéhez.
Vezetés közben kiterjesztett valósággal jelennek meg az információk, a csomagot pedig egy beépített drón szállítja a ház ajtajától az autó csomagtartójáig. A sofőr ülése úgy mozog, hogy a vezető mindig a lehető legjobban kilásson az autóból. Vezeték nélkül tölti magát a garázsban, egy mesterséges intelligencia pedig olyan időben tölti, ahogy az a felhasználónak megfelel.
Mivel ez csak koncepció, simán lehet, hogy sosem kerül gyártásba egy pont ilyen autó, egy hónapon belül viszont megmutatják az első elektromos kocsijukat, illetve egy hibriddel is hamarosan jönnek. 2025-re minden modelljükből szeretnének elektromosat is kínálni.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.