Belföld
40 ezer forintot kért el a két perces fuvarért egy taxis Budapesten
Többen is jelezték, hogy hasonlóan jártak Budapesten.
Egy ír turista TikTok-videóban figyelmeztette a felhasználókat, hogy Budapesten csak telefonon rendeljenek autót, máskülönben nagyon csúnyán lehúzzák az utasokat. A turista ugyanis nagyon pórul járt, miután egy taxis átverte.
Új módszerrel próbálkoznak a taxis hiénák Budapesten: a bankkártyás fizetéseknél gyakran egy nullával többet ütnek be a terminálba
– írja a Blikk.
Nemrégiben egy belvárosi taxis például 110 euróval – több mint 40 ezer forintnak megfelelő összeggel – károsított meg egy ír turistát, aki aztán egy TikTok-videóban panaszolta el a történetét. A nő elmondása szerint minden költőpénze elfogyott, miután a taxiállomáson beszállt az egyik autóba.Mint mondta, a sofőr már előre figyelmeztette, hogy Budapesten már Dublinnál is sokkal drágább a taxizás. A nő kártyával fizetett, azonban csak később vette észre, hogy a városnézésre szánt költőpénze mind elfogyott. Az ír turista szerint a taxival megtett útért legrosszabb esetben is 10 vagy 20 eurót – 4-8 ezer forintot – kellett volna fizetniük, végül az összeg sokszorosát fizették ki.
Budapesten nehogy beszálljatok taxiba az utcán, csakis telefonnal rendeljetek autót!
– hívta fel rá a figyelmet a videóban.
A videó alatt többen is jelezték, hogy hasonlóan jártak Budapesten. Volt, aki arról számolt be, hogy egy két perces fuvarért 111 euróval akarta lehúzni egy belvárosi taxis. Mivel a turisták nem akarták kifizetni ezt az összeget, így a sofőr megpróbálta őket bezárni az autóba.
Forrás: ATV
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.