Belföld

Hatalmasat rúg az Európai Unió Orbánba meg a pártkatonáiba

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.06 | 15:48
  • trendindex: 13

A fideszes kifizetőhellyé silányított magyar egyetemek ügye fordulópont lett.

Az Európai Unió vezetőinek sem tetszik, hogy az alapítványi fenntartásúvá átvariált magyar egyetemek vezetését teleszórták komoly pénzeket kasszírozó fideszes pártkatonákkal. Az Európai Bizottság cserébe kilátásba helyezte, hogy megvonják az Erasmus-program forrásait. A fideszes kormány a dolog nyilvánosságra kerülését követően, bő egy hónappal az unió levelének kézhezvételét követően jelezte, hogy készek megegyezni az Európai Unió vezetésével.

Most törvényt ígérgetnek, ami kimondaná, hogy miniszter nem ülhet be

egyetemi alapítvány kuratóriumába. Az Index a brüsszeli Politico cikkét idézve azt írta: az egyetemi szférában indított támadás érzékeny pontot jelenthet a fideszes kormány számára, ugyanis ez az ügy negatívan hat a párt „szellemi-kulturális bázisára”. A 40 millió eurós forrás, amelyet az Erasmus finanszírozására biztosít Brüsszel Magyarországnak, viszonylag elhanyagolható összegnek mondható például azokhoz a több milliárd eurónyi uniós forrásokhoz képest, amelyekről az előző év végén született megállapodás. Ennek ellenére mégis érezhető volt, hogy

 

ez a csapás érzékenyen érinti Orbánt és kormányát.

Orbán Viktor abban különbözik a többi populista európai vezetőtől, hogy a pártjának van saját szellemi holdudvara, amelyre nagyban épít a kormányzásban, és mindez a párt identitásának megfogalmazásában (a kereszténységet, konzervatívizmust hangsúlyozó üzenetekben) is gyakran visszaköszön. Ha megvonják a magyar felsőoktatástól a nemzetközi finanszírozást, sokkal érzékenyebben érintheti a társaságot, mint azt a legtöbben gondolják.

A fideszes kormány korábban az ígérte, kész magyar forrásokból kifizetni az Erasmus-ösztöndíjakat

a következő években, hogy a program továbbra is fennmaradhasson. A törvényeket előszeretettel csűrő-csavaró társulat azzal is fenyegetődzik, hogy ha Brüsszel végül tényleg megvonja az általuk a pártkatonáik finanszírozását szolgáló erőforrásnak tekintett uniós támogatást, akkor emiatt pert indítanak az Európai Unió Bíróságán.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.