Belföld

Durva, hogy milyen leletre bukkantak a kutatók Baja mellett

  • Szerző:nuus
  • 2019.02.18 | 12:18
  • trendindex: 2

Elképesztő felfedezés.

Illsuztráció – 123rf.com

A kutatók egy avar kori temető maradványait fedezték fel.

A Baja határában, az 51-es számú főút mellett, a Mogyi-gyár készáruraktárának és mázsarakodójának építkezésén december óta dolgoznak a szakemberek. A feltárás során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő.A terület nyugati részén őskori telepnyomokra, gödrökre és árkokra bukkantak, amelyekben szintén edénytöredékeket találtak. Keszthelyi Orsolya szerint, a leletek egy egykori település nyomaira utalnak.

A kutató úgy véli, feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja környékén egyébként már korábban is kerültek elő őskori maradványok, a most megtalált leletek pedig további adatokkal szolgálnak a térség történetéről.

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is feltártak. Az elhunyt mellé nem helyeztek el használati tárgyakat, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származik. A nyugat-keleti tájolás ugyanakkor a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.