Belföld

Újabb gyermekvédelmi botrány: “szexuálisan félreérthető” eset történt egy táborban!

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2024.02.27 | 19:18

Több mint ciki.

Vizsgálatot indított Újpest önkormányzata, miután az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között “szexuálisan félreérthető magatartás történhetett” – közölte a helyhatóság kedden az MTI-vel. A cég vezetője lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is.

Az önkormányzat azt írta, amint tudomásukra jutott az eset, azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél.

Tájékoztatásuk szerint “ezen vizsgálat alapján az önkormányzat a tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére”.

Hozzátették: azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.

“Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről”

– ismertette név említése nélkül az önkormányzat.

Az MSZP az üggyel kapcsolatban – ugyancsak név említése nélkül – közleményében azt írta: a cég ügyvezetője arról tájékoztatta a párt vezetését, hogy lemond az MSZP-ben betöltött tisztségéről és egyben meg is szünteti a párttagságát. Az MSZP vezetősége ezt elfogadta.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.