Belföld

Ezt üzente Novák Katalin New York-ból

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.03.07 | 09:48

Az egyetlen üzenetem, melyet a mai napon az Önök számára hoztam, annyi, hogy mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük (a legtöbbünk) édesanya vagy egy adott ponton az lesz - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának éves ülésén hétfőn New York-ban.

Az államfő hangsúlyozta:

a nőknek megadatott a kiváltság, hogy életet adjanak, ezért lehetővé kell tenni a lányoknak és nőknek szerte a világban, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket, és ne kényszerítsük őket az anyaság és a szakmai karrier közti választásra.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin kiemelte, hogy a nyugati világban a nőknek már hasonló esélyük van az érvényesülésre, mint a férfiaknak, “az oktatásban, a karrierben, a munkahelyi előrelépésben az érdemi különbséget az jelenti, hogy vállalunk vagy nem vállalunk gyermeket”.

Mindaddig nem tudjuk hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a legtöbbjük édesanya vagy egy adott ponton az lesz

– mondta Novák Katalin, hangsúlyozva, hogy ő maga is három gyerek édesanyja.

Hozzátette:

irányíthatunk hadsereget, kormányozhatunk államokat, de a legfontosabbak és igazán nélkülözhetetlenek mégis a saját családunk számára vagyunk. Ott, és csak ott vagyunk pótolhatatlanok

– mondta.

Novák Katalin angol nyelvű beszédében szólt arról,

hogy a hagyományos család, amely a zsidó-keresztény kultúra alapját adja, támadások kereszttüzében áll, ezért meg kell védenünk a családot és a családi értékeket.

A köztársasági elnök figyelmeztetett:

“soha nem látott erők dolgoznak azon, hogy a családokat szétszakítsák” és eltántorítsák a fiatalokat a gyermekvállalástól, s jóllehet sokan idejétmúltnak gondolják a családos életet, Novák Katalin a hagyományos családok mellett kiállva leszögezte: “értékeink az idő múltával sem változnak”.

Az államfő felhívta a figyelmet rá,

hogy az anyából, apából és gyerekekből álló családok “célkeresztbe kerültek”, mitöbb, “sokan lenézik azokat, akik a gyermeknevelésben teljesednek ki”. Noha sokan támadják a családközpontú magyar modellt és “meg akarják akadályozni, hogy magunk döntsünk arról, hogyan neveljük a gyermekeinket”.

Novák Katalin kijelentette:

Sokszor az az érzésünk, hogy azok akarják nevelni a gyerekeinket, akik nem vállalkoztak saját gyermek nevelésére. (.) de meg fogjuk védeni gyermekeinket, kultúránkat és a hagyományainkat.

Az államfő kijelentette:

nincs olyan élet, amelynek elvesztését a háború indokolhatná. Ferenc pápát idézve azt mondta, hogy igazságos háborúk nincsenek.

Úgy fogalmazott: “megismétlem a béke iránti szilárd elkötelezettségünket. Békét akarunk! Mi, keresztények, mi, magyarok, mi, anyák, nem táplálni akarjuk ezt a háborút, hanem be akarjuk fejezni!”

Novák Katalin kiemelte, hogy Magyarországot, a háborúban álló Ukrajna egyik szomszédját képviseli. Azt mondta, a magyarországi és a határon túli magyarok nevében beszél, akik közül 150 ezren Ukrajna területén élnek, a magyar nemzeti közösség tagjaiként.

Egy éve háború árnyékában élünk, és még nem látjuk a végét. A szenvedés elsősorban a családokat érinti

– hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának 67. éves ülésén a világ több országának államfője és kormánytagok is felszólaltak.

Novák Katalin a nők helyzetével foglalkozó testület ülése előtt az ENSZ-be delegált ifjúsági küldöttekkel találkozott, akikkel fiatalokat érintő és érdeklő témákról beszélgetett, valamint a nők társadalomban betöltött szerepéről. Beszámolt saját munkájáról és válaszolt a fiatalok kérdéseire.

A magyar ENSZ ifjúsági képviselő mellett a találkozón részt vett többek között az Európai Unió, Dánia, Németország, Svájc és Japán küldötte. Novák Katalin beszélt a család és karrier összeegyeztethetőségéről, saját tapasztalatairól és utalt a magyar kormányban végzett munkájáról ezen a téren.

Az esemény keretében Novák Katalin kétoldalú megbeszélésen vett részt Marokkó külügyminiszterével.
Az államfő hivatalos Egyesült Államokbeli látogatása kedden Florida állam fővárosában, Tallahassee-ben folytatódik.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.