Belföld
Mészáros Lőrinc féltve őrzött titkára derülhet fény
A bíróság döntése nyomán sok minden kiderülhet a titokzatos, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó erőművásárlási ügyről.

Az elsőfokú bíróság a héten, megismételt eljárásában is úgy ítélte meg, hogy az MVM tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek, Lantos Csabának az MSZP-s Tóth Bertalan megkeresésére 15 napon belül kitakarás nélkül ki kell adnia az állami energiacsoporttal kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatokat – írja a Népszava.
Ezzel megismerhetőbbé válik a Mátrai Erőmű 2019–2020-as, vitatott megvásárlásának ügye, melynek során az állami MVM Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől több tízmilliárdért megvásárolta az igencsak lerobbant és légszennyező áramtermelőt.
Tóth Bertalan a tavalyelőtt indított adatkiadási per elején megkapta az MVM-mel kapcsolatos, nem minősített határozatok címeit, ám az ellenzéki honatyát azok tartalma is érdekelte. Ezután az alperes fokozatosan 426 ezer forintra emelte költségtérítési igényét, főképp a kért iratokkal kapcsolatos kitakarások költségére hivatkozva. Tóth Bertalan ugyanakkor kifejezetten nem igényelt semminemű kitakarást. Ezt a bíróság első- és másodfokon is helyben hagyta, 54 ezer forint költségtérítést méltányosnak ítélve. Idén januárban viszont a Kúria a költségtérítéssel kapcsolatos kétségeire hivatkozva visszautalta a döntést első fokra. A Fővárosi Törvényszék most mégis kitartott másfél évvel ezelőtti döntése mellett.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.










