Belföld
Nagyon kiakadtak a kisboltosok Orbánra, rosszul járhatnak az új intézkedéssel
Az Orbán-kormány a tervek szerint görög és francia mintára kötelezi a legnagyobb élelmiszerláncokat, hogy több termékkategóriában akciós termékeket áruljanak.
A kormány terve szerint a kereskedelmi üzleteknek hetente kell meghirdetniük az akciókat. Az alapvető élelmiszerek 20 kategóriába sorolandók be például:
baromfihús, sajt, kenyér, zöldség-gyümölcs.
Valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző 30 napon belüli legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal olcsóbban kínálni.

Ugyan az akció nem vonatkozhat árstopos termékekre, és az intézkedés a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat fogja érinteni, a legkisebb boltokat nem – írja a Propeller.hu.
Azonban egy kisboltos rávilágított arra, hogy ezekkel pont őket hozza még nehezebb helyzetbe a kormány.
Pontosan ez a baj, hogy nem gondolkoznak, csak úgy agyba főbe beszélnek hülyeségeket
– írta levelében a boltos, aki szinte előre látja mi lesz ennek a következménye.
El fognak menni hetente a nagyobb boltokba és a multikhoz, mert tudják azt, hogy ott valami akciós, és akkor nem nálunk fognak vásárolni, hanem ott elintézik az egészet egyben.
– folytatta felháborodva és azt is hozzátette, hogy több kisboltos már így is bezárt, hiszen nem tudott versenyezni a nagyobb áruházakkal.
Hát, rohadj meg Orbán, pont velünk b.szatok ki megint, azokkal akik próbálnak életbe maradni, azokkal akiknek így is terhet és problémát jelent a megélhetés. Hát mit gondoltatok? Hogy ott megveszi az akciós húst, aztán mást nem? Azért meg majd lejön hozzánk? Nem, ha már ott van, akkor mindent ott fog megvenni, ezzel konkrétan kivégeztek minket. Köszönjük.
Az Orbán Viktor vezette kabinet várhatóan július előtt indítja a kötelező kedvezményrendszert, melyet a francia és görög intézkedések mintájára hozzák meg, és nem az alapélelmiszereknél bevezetett árstop helyett vezetik be, hanem amellett alkalmazzák majd a szabályozást.
Döntött a kormány: Heti akciót kell hirdetniük az áruházaknak
Forrás: Propeller.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.