Belföld

“Amíg a közösségbe járó gyerekek szabadon fertőzhetnek, addig nem fogjuk tudni befejezni” Kötelezően oltaná a gyerekeket a magyar gyermekorvos

  • Szerző:nuus
  • 2021.04.23 | 09:48

A gyermekorvos úgy véli, amíg a közösségbe járó gyerekek fertőzhetnek, addig nem lehet megszabadulni a járványtól.

Bár inkább a 10 évnél idősebbek betegednek meg, a statisztika szerint már sok óvodás is elkapta a koronavírust, azt pedig nem tudni, a gyermekek lehetnek-e szuperfertőzők.

Illusztráció: 123rf

Jelenleg csak a Pfizernek van 16 éves kortól engedélye, de Póta reményei szerint ősszel már gyermekek oltására is lesz lehetőség; úgy becsüli, a 12 éves kor felettiek oltása néhány hónapon belül megkezdődhet.

Az Adom Diákmozgalom szerint az alsó tagozatos diákok 44 százaléka nem ment iskolába hétfőn, azaz az óvodák és az iskolák április 19-ei újranyitásán. Póta hozzátetette:

az iskolák, óvodák részéről is igaz, hogy aki tüsszentett egyet, azonnal hazaküldték, illetve a pedagóguskar oldaláról is felfokozott a félelem.

Bár Szlávik nem pártolja a gyerekek oltását, Póta szerint a megfelelő vizsgálatokat követően őket is el lehet kezdeni oltani.

Amíg a közösségbe járó gyerekek szabadon fertőzhetnek, addig nem fogjuk tudni befejezni semmilyen körülmények között ezt a járványt, járványügyi intézkedéseket

– vélekedett.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.