Belföld
Aggasztó dolgot mondott Zacher Gábor – nincs még vége a harmadik hullámnak
Pedig Orbán Viktor már ezen örömködött múlt pénteki rádióinterjújában.
Mint ismert, a szokásos pénteki rádióbeszédében Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy vége a koronavírus-járvány harmadik hullámának. A kormányfő ugyanis ezt mondta:
A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük.
Zacher Gábor toxikológus, aki végigdolgozta az elmúlt évet a járvány ellen az egészségügyben, azonban kissé szkeptikusan fogadta az orbáni bejelentést – olvasható az ATV cikkében.
Nincsen kristálygömb, amibe bele lehet látni, hogy mit hoz tulajdonképpen a jövő. Lecsengőben van, kontroll alatt van a vírus. Én azt még nem jelenteném ki, hogy véget ért a harmadik hullám. Az, hogy most egy relatíve jó állapot van, szerintem ez a helyes kifejezés
– mondta el az ATV Híradójának az ismert toxikológus.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kizárólag 2 ember megszólalásának hiszek, az egyik Dr. Zacher Gábor, a másik pedig Dr. Dobson Szabolcs. Az utolsó utáni a sorban Orbán Viktor.