Belföld
Borkai nevén nevezte: tudja, ki miatt szivárgott ki a szexbotránya!
Megvan a tettes - de Borkai beismeri, hogy ő maga is hibázott.

A Heti Napló műsorvezetője, Sváby András kérdésére Borkai Zsolt nevesítette azt a magyar politikust, aki szerinte kirobbantotta a szexbotrányt, ami 2019-ben az ő bukásához vezetett. A Naphire.hu értesülései szerint Borkai Zsolt az interjúban azt állította, hogy az ellenzék, különösen a DK állt az „Az ördög ügyvédje” című blog mögött, ami kirobbantotta a szexbotrányt és lavinát indított el.
Sváby András többszöri visszakérdezése és ellenvetése ellenére Borkai úgy fogalmazott, hogy nincsenek konkrét bizonyítékai, de „úgy gondolja”, hogy a DK szombathelyi politikusa, Czeglédy Csaba áll a botrány mögött. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy szerinte Czeglédynek, a DK-nak és az ellenzéknek nem volt közvetlen szerepe a szexvideók elkészítésében, és azért, hogy ilyen helyzetbe került, a felelősség egyedül rá (Borkaira) hárul.
Az interjú vasárnap este 7-kor kerül majd adásba a Heti Naplóban az ATV-n.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.











