Belföld

Négyszázszor hívta telefonon, vádat emeltek ellene

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.06.30 | 09:18

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki volt osztálytársát zaklatta több mint egy hónapon keresztül.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett általános iskolai tanulmányaik óta ismerik egymást, de csak tavaly decemberben kezdtek el rendszeresen találkozni. Az év végére azonban a sértett meggondolta magát és nem akarta folytatni a kezdődő kapcsolatot, amit közölt is a vádlottal.

A férfi azonban ezt nem tudta elfogadni, és 2020. január 1. valamint 2020. február 13. napja között 388 hívást, sms-t és képüzenetet küldött a sértettnek, így naponta átlagosan legalább kilenc alkalommal próbálta vele felvenni a kapcsolatot. A sértett folyamatosan jelezte a vádlottnak, hogy hagyjon fel zaklató magatartásával, ennek ellenére a vádlott legalább egy alkalommal minden nap elment a nő munkahelyére, valamint a lakásánál is megjelent, ahová ajándékokat vitt és azokat megpróbálta átadni neki.

A vádlott nem elégedett meg azzal, hogy a sértettet a lakóhelyén, munkahelyén, illetőleg telefonon zaklatja, hanem a nő édesanyját is felhívta, lakásánál megkereste, ajtaján hosszasan csengetett, kopogtatott, illetőleg előfordult, hogy az ajtót is rugdosta.

Mind a sértett, mind pedig az édesanyja joghatályos magánindítványt terjesztettek elő a vádlottal szemben a zaklatás miatti felelősségre vonás érdekében.

A járási ügyészség a vádlottat 2 rendbeli zaklatás vétségének elkövetésével vádolja, mint visszaesőt, figyelemmel arra, hogy cselekményét röviddel a korábban kiszabott szabadságvesztés büntetéséből történő szabadulást követően követte el.

A sértett vonatkozásában elrendelt távol tartás hatálya alatt álló vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kép:Pixabay


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló