Belföld

Valószínűleg öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.07.14 | 15:45

A 46 éves roma politikus és aktivista halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Helyi források szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert polgármester öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá. A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek.

MTI

Bogdánt szinte mindenki szerette a településen, 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte évekig alpolgármester volt. Országos ismertségre hét éve tett szert, amikor bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett.

Az olyan embereknek, akik sem istent, sem embert nem ismerve
– és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tűzön és vízen át, erővel, – szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.

-írta róla Alföldi Róbert.

Azonban vitathatatlanul sokat tett a településért, a zömmel romák lakta Cserdiben zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, illetve komplex falufejlesztési programot is indított. Több elismerése mellett idén januárban a Raoul Wallenberg-díjat is megkapta.

Állítólag betegsége miatt vetett véget életének.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.