Belföld
Novák Katalin maga fizette a százezres fürdőruhát, amiben átúszta a Balatont
A névre szóló fürdőruhát akkor ismerte meg az ország, amikor a köztársasági elnök két testőr kíséretében átúszta a Balatont.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/Kepernyofoto-2023-08-10-11.28.56-820x530.png?x33573)
Az idei Balaton-átúszáson a több mint 11 ezer jelentkező között ott volt Novák Katalin államfő és férje is. Az eseményen részt vett az állami média is, így fotók és videók is születtek arról, hogy a köztársasági elnök az 5,2 km-es távot egy olyan fürdőruhában teljesítette, amit kifejezetten neki gyártottak – írja a 24.hu.
A Balatonban is védeni kell Novák Katalint: Testőrökkel úszta át a tavat
Korábban a Gulyáságyú Média kiderítette, egy ilyen dizájner fürdőruha – monogrammal, egyedi mintával – nagyjából százezer forintba kerülhetett.
A köztársasági elnök Facebook-oldalán az is látszott, hogy az egyedi tervezésű fürdőruhához passzoló törölközője is volt, a férje is hasonló dizájnú úszószettben teljesítette az átúszást.
Most kiderült, Novák Katalin maga fizette az egyedi tervezésű fürdőruhát. A Magyar Hang közérdekű adatigénylésére a köztársasági elnök hivatala azt válaszolta, hogy a
Sándor-palota nem költött olyan ruhadarabra, amelyen a köztársasági elnök neve vagy monogramja található.
A lap külön rákérdezett a férj szettjére,a törülközőre is, ám a Sándor-palota tájákoztatása szerint az érintett ruhadarabok tervezési és gyártási költségeit is Novák Katalin fizette.
Forrás: 24.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.