Belföld

Nyugdíjprémium novemberben – mutatjuk mennyi lehet az annyi

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.18 | 13:48

Elemzői becslések alapján hiába lassul a második félévben a magyar gazdaság, a nyugdíjasok az idén is bőven számíthatnak prémiumra.

Kérdés persze ennek mértéke, de különösen az, hogy a jelenlegi drágulási ütem mellett mire futhatja majd belőle az idősebbeknek.

Az idei év egészében 5,5-6 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. Az Erste előrejelzése a 2022-es éves GDP-növekedésére 5,5 százalék, de – mint Nagy hangsúlyozta –az év végére elfogyhat a lendület. Könnyen lehet tehát, hogy az idei nyugdíjprémium a reméltnél sokkal csekélyebb lesz, jövőre viszont semmi sem juthat az időseknek. A 2023-as növekedést ugyanis az Erste 1,5 százalékra, a K&H viszont mindössze 1 százalékra teszi – írja azenpenzem.hu.

Nyugdíjprémiumként így az idén 40-50 ezer forint valószínűsíthető (a nyugdíjprémium kalkulációjához a nyugdíj negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell alapul venni, amit akkora szorzószámmal növelnek, mint amennyivel meghaladja a növekedés a 3,5 százalékot – ez az érték hat százalékos növekedésnél 2,5). A kormány azonban – mint tették azt tavaly – alaposan belenyúlhat az egészbe.

Akárhogy is lesz, a nyugdíjasok öröme nem lehet felhőtlen. Nem mellékes persze, hogy a prémium egyáltalán nem érinti a későbbi nyugdíjemeléseket, de az igazán kellemetlen az, hogy már most látszik: az infláció alaposan megnyirbálja a juttatást. Korábban élelmiszerekből összeállítottunk egy olyan bevásárlólistát, ami – néhány olvasónk szerint reálisan – közel 60 százalékos áremelkedést mutat. Aki történetesen így vásárol, annak még az 50 ezer forint vásárlóértéke is 30 ezer közelébe csökken.

Címlapkép: pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.