Belföld
Szentkirályi Alexandra brutális bejelentést tett: egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok
Nyolc éve áll a magyar határon a 165 kilométer hosszú és négy méter magas kerítés, ez idő alatt csaknem egymillió migránst tartóztattak fel a hatóságok - közölte a kormányszóvivő kedden Röszkén.
Szentkirályi Alexandra a határzárnál, egy a járőröket érő korábbi támadás helyszínén tartott sajtótájékoztatón azt mondta, jelenleg Magyarország védi legharcosabban az európai határokat az illegális migránsoktól. Hozzátette: ezáltal is eleget tesz a schengeni megállapodásban vállalt kötelezettségének, amely megköveteli az Európai Unióba tartó illegális migráció megakadályozását.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/26296189_s-820x546.jpg?x33573)
Magyarország már 600 milliárd forintot költött határvédelemre, ennek eddig alig 1,5 százalékát térítette meg az Európai Unió, miközben az ország az EU határait is őrzi akkor, amikor a saját határait védi – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Úgy fogalmazott: “a migráció a mi csendes háborúnk, ahol a mi vállunkat nyomja annak a terhe, hogy Európa Európa maradhasson”.
Magyarország most már egy szűk évtizede vívja a harcot az illegális migrációval. Ezért elismerés, támogatás és tisztelet járna, ehelyett viszont folyamatosan csak támadásokat kap az ország – mondta, megjegyezve: Brüsszelnek ez a szűk egy évtized nem volt elég arra, hogy “megtanulja a leckét vagy (…) elvégezze a házi feladatát”.
Hangsúlyozta, a helyzetet tovább nehezíti a szomszédságban tartó, elhúzódó háború, amely miatt a világ sok pontját éhínség fenyegeti, az élelmiszerellátási-válságnak pedig az eddigieknél is erősebb migrációs nyomás a következménye.
Szentkirályi Alexandra szavai szerint “miközben mi dolgozunk, sajnos Brüsszelben sem tétlenkednek, sorozatosan próbálják ránk erőltetni a kötelező migránskvótát”. A terv szerint ha egy tagország nem hajlandó befogadni a migránsokat, bevándorlónként mintegy 8 millió forintot kellene fizetnie. Magyarország viszont nem fog engedni ennek a nyomásnak, nem fogja elfogadni a kötelező kvótát, a migránsgettókat, minden eszközzel harcol ez ellen – mondta.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt: az embercsempészbandák egyre szervezettebbek, előfordul, hogy száz-, kétszáz tagú csoportok próbálkoznak, vagy egy időben 19 helyszínen kísérlik meg illegálisan átlépni a határt.
Ezzel párhuzamosan egyre erőszakosabbá is válnak a határsértők és az embercsempészek, folyamatosan támadások érik a kerítést, a járműveket, az elektronikus felderítőeszközöket és a járőröket. Idén már hét rendőr sérült meg – közölte a tábornok.
Nem fordult elő 2015 óta, hogy a határ vajdasági oldalán a lakosságot is támadás érje. A közelmúltban két vagy három ilyen eset is történt, kézigránátot dobtak egy magánházra, késsel támadtak egy teraszon ülőkre – mondta Bakondi György.
Folyamatosan növekszik a határsértők száma, idén az első negyedévben 27 600, a másodikban 36 490, a harmadikban 43 300 migránssal szemben intézkedtek a magyar hatóságok – tudatta a belbiztonsági főtanácsadó.
A migránsok közül a legtöbben szír, afgán, török és pakisztáni állampolgárok. Közülük a török állampolgárok még legálisan lépnek be Szerbiába, majd illegálisan próbálnak az Európai Unió területére jutni – mondta. Idén eddig 669 magyar rendőr teljesített szolgálatot külföldön, elsősorban Szerbiában és Észak-Macedóniában nyújtottak segítséget a határ védelmében, a Frontex műveletekben Bulgáriában és Görögországban vettek részt. A magyar határon pedig osztrák, török, cseh és szlovák rendőri erők is dolgoznak – ismertette Bakondi György.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.