Belföld

Orbánék törvényt sértenek a 18 fokos fűtési szabályozással

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.09 | 15:18

Nem is beszélve arról, hogy a kormány egy ilyen jelentős döntés előtt nem is konzultált az érintett szakszervezetekkel.

A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ez pedig azt jelenti, hogy a fűtési szezonban 18 fok lesz az állami intézményekben – derült ki a csütörtöki kormányinfón.

Négynapos munkahét
(kép: 123rf)

A fűtés ilyen szintű letekerését rendeletben még nem rögzítették, de a bejelentés miatt a hvg.hu felkereste a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét. A testület vezetője, Boros Péterné azt mondta:

Ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20–22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelent.

Ezt a jelenleg is hatályban lévő, a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló törvény mondja ki, mutatott rá Boros Péterné. Egészen pontosan így néz ki a hivatkozott rész: “(4) Zárt munkahelyeken a végzett munka jellegétől és az évszakoktól függően, a munka nehézségi fokát jellemző munkaenergia-forgalmat figyelembe véve, álló munkánál 1 m magasságban, ülő munkánál 0,5 m magasságban a 2. számú melléklet szerinti megfelelő hőmérsékletet (klímatényezőt) kell biztosítani”, ami hideg évszakban biztosítandó 20–22 °C léghőmérsékletet jelent.”


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.