Belföld
Itt a TEK-es videó, ahogy elfogták a körúti robbantót Keszthelyen
Elfogták a körúti robbantót szerdán délután Keszthelyen - csütörtökön délelőtt a rendőrség, az ügyészség és a TEK közös sajtótájékoztatóján megerősítették a korábbi sajtóértesüléseket.
Egy gyanúsítottja van az ügynek, őt fogta el a TEK szerdán délután négy óra után pár perccel Keszthelyen. Csütörtökön délelőtt hivatalos sajtótájékoztatót tartott az Ügyészség, a rendőrség és a TEK. “Megalapozott gyanút közöltünk egy fiatalember ellen” – indította az eseményt Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze. “Indítványt teszünk az előzetes letartóztatásának az elrendelésére” – folytatta.
Még mindig tart a nyomozás, ami nem nyilvános, de a bírósági tárgyalás az lesz.
A meg nem nevezett robbantó a gyanúsítás és az őrizetbe vétele ellen is panasszal élt. A férfi magyar állampolgár, nem budapesti, és nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban. Vizsgálják, hogy beszámítható-e, de ezt a főügyész szerint minden hasonló bűncselekmény esetén megteszik.
Nem erősítették meg azt a sajtóértesülést, miszerint a gyanúsított anyjától vett DNS-minta alapján lett meg az elkövető. Az Origo arról írt, hogy az anyját szondáztatták a rendőrök, majd a DNS-ét összehasonlították a robbantás helyszínén talált hátizsákról vett DNS-sel.
A TEK videója az akcióról:
A hatóságok attól tartottak, hogy újabb bűncselekményre készül az elkövető, és Keresztes szerint a félelmük nem volt alaptalan. Elhangzott, hogy a TEK többi szerda délutáni akcióinak nem volt köze a robbantó elfogásához.
Szeptember 24-én történt a robbantás a Teréz körúton, Budapesten. Két rendőr sérült meg a helyszínen, egyikük életveszélyesen, őket tegnap engedték ki a kórházból. Korábbi cikkeinket a témáról itt találod. A robbantót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével gyanúsítják.
(Nyitókép: TEK)
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.